Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Kötelező óvodába járáshoz köti a kormány a családi pótlék folyósítását 2016. január 1-jétől.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Novák Katalin kiemelte: 20 nap igazolatlan hiányzás esetén a családi pótlék folyósítását szüneteltetik. Az intézkedés által vélhetően az óvodákban is csökken majd az igazolatlan hiányzások száma.
Az államtitkár emlékeztetett: a kormány 2010-ben vezette be a tanköteles gyerekek esetében az iskolába járáshoz kötött családi pótlékot. E szerint ha az igazolatlan iskolai hiányzások száma meghaladja az 50 órát, felfüggesztik a családi pótlék folyósítását. Az intézkedés sikeres, hiszen bevezetése óta mintegy felére csökkent az igazolatlan iskolai hiányzások száma - közölte.
Azt is felidézte, hogy a kormány még a legutóbbi ülésén fogadta el azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében 2015 szeptemberétől hároméves kortól kötelező lesz az óvodába járás. Azt szeretnék elérni, hogy minden gyermek megfelelő nevelést kaphasson már az óvodáskorban is - tette hozzá az államtitkár.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.