Összeverekedtek a szülők egy iskolai karácsonyi ünnepségen

Iskolai betlehemi játékra várva leharapta egy szülő egy másiknak az ujját, mert összekülönböztek.

  • MTI

Iskolai betlehemi játékra várva leharapta egy szülő egy másiknak az ujját, mert összekülönböztek. Az eset a nagy-britanniai South Shieldsben, egy általános iskolában történt.

A megharapott 32 éves férfi kórházba került, arról egyelőre nincs információ, hogy az orvosoknak sikerült-e visszavarrniuk az ujját. A 39 éves tettest letartóztatta a rendőrség. Az esetnek nem voltak szemtanúi, a verekedés idején a diákok az öltözőben készültek az előadásra.

Hozzászólások

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.