Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Ki az a Pilz Olivér, és miért szerepel ennyit a hírekben a Teleki Blanka Gimnázium? Milyen oldalakon milyen akciót, és ki szervez? Mi az a Pedagógusok Sztrájkbizottsága, és kik vannak a kerekasztal körül? Napról napra bukkannak fel új nevek és csoportok a tiltakozások közepette, ezért nagyon nehéz a kormány dolga, hiszen nem elég egyetlen résztvevővel megállapodni. Ugyanakkor az olvasó dolga sem könnyű, mert így nem is könnyű követni, ki-kicsoda. Összeszedtük, kik és milyen minőségben vesznek részt a tiltakozásban.

Lázadó gimnáziumok
Az egész mostani tiltakozó hullám onnan indult, hogy írtak egy levelet a miskolci Herman Ottó Gimnáziumból. Itt a tantestület az intézményben működő közalkalmazotti tanácson keresztül lépett fel, aminek elnöke az iskola tanára, Pilz Olivér.
A Teleki Blanka Gimnázium nevét akkor lehetett először hallani, amikor a miskolciak második levele már nem is annyira csak a miskolciaké volt, mert aláíróként a zuglói iskola tantestülete is szerepelt rajta. Ennek az intézménynek a vezetője Pukli István, aki azóta talán a legismertebb arca lett a tiltakozásoknak. Hozzájuk nemsokára még egy gimnázium csatlakozott, akikkel ma a Tanítanék mozgalmat irányítják, de erről majd később.
A szakszervezetek sem maradtak le, a kormány kerekasztalát végül mindegyik elutasította
A mostani tiltakozás azért is különleges, mert nem a szakszervezetek irányítják azt egyedüliként, sőt, nem is biztos, hogy ők a legerősebbek a trészt vevő csoportok között. A két legnagyobb ágazati szakszervezet a Pedagógusok Szakszervezete, illetve a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Előbbi tagja a Pedagógusok Sztrájkbizottságának, ami már Közoktatási Kerekasztal ötlete előtt tárgyalásba kezdett a kormánnyal, ám egyelőre nem tudnak megegyezni.
A kerekasztalt a kormány hívta életre, sok kritika érte azért, mert olyan szervezeteket is meghívtak, akiknek sokak szerint nincs sok közük a közoktatáshoz – ilyen például a Magyar Művészeti Akadémia. Ide nem ezért nem ült le a sztrájkbizottság, hanem azért, mert mivel már tárgyalásban voltak a kormánnyal, ezért etikátlannak tartották, hogy egy újabb fórumot hoznak létre azért, hogy ugyanazokról tárgyaljanak.
A PDSZ azonban részt vett a kerekasztal alakuló ülésén, őket Mendrey László elnök képviselte. Később azonban Mendrey úgy nyilatkozott, tévedés volt leülni a kormánnyal ilyen formában, így a következőkben nem vesz részt a munkában a PDSZ.

A CKP lesz a kerekasztal ellensúlya
A kerekasztal résztvevőin kívül minden fent említett személy és szervezet résztvevője volt annak a múlt heti tanácskozásnak, melyen megalakult a Civil Közoktatási Platform egy sor civil szervezet részvételével, amit a kerekasztal ellensúlyaként hoztak létre. A résztvevők egyébként nyilatkozatukban azt állították, hogy várják a kormányt is az üléseikre, de valószínűtlen, hogy bárki részt vegyen ezeken a tárcától, mivel a kormány egyértelművé tette, csak a kerekasztalban bízik, itt szeretne megállapodást.
Itt érdemes megemlíteni Törley Katalint, akire fentebb már utaltunk. Ő a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke, aki Pukli Istvánnal és Pilz Olivérrel jegyzett egy nyílt levelet, amiben világossá tették, hogy nem működnek együtt a kerekasztallal.
A fent említett összes szervezet és személy együtt már korábban is fellépett. A Kossuth téri tüntetést február 13-án például a sztrájkbizottság jelentette be, de a felszólalók között ott volt Pukli, Pilz és Mendrey is. Szintén együtt volt minden szervezet az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban, ahol megalakult a CKP. Itt a sztrájkbizottság 25 pontját és a Tanítanék mozgalom 4 pontját egyesítették. Azt is mondhatjuk, hogy a CKP az az ernyőszervezet, ami most legteljesebben fogja össze a tiltakozókat, hiszen 45 civil- és érdekvédelmi szervezet tagja.
A követeléseket itt olvashatjátok.
Apropó Tanítanék mozgalom! A mozgalom azért jött létre, hogy a Herman Ottó Gimnázium nyílt leveléhez csatlakozó szervezetek/csoportok érdekeit képviselje. Internetes szavazáson a Mozgalom vezetését ideiglenesen Törley Katalin, Pilz Olivér és Pukli István látja el. Az ő oldalukon lehetett és lehet ma is csatlakozni a hermanosok nyílt leveléhez. Eddig közel 35 ezren tették ezt meg.
Napról napra újabb szervezők lépnek akcióba
Az állandó szervezőkön kívül már szinte naponta alakul egy-egy olyan , a fentiektől részben vagy egészben független akció, amit ad hoc jelleggel szerveznek. Ilyen a február 29-re tervezett „Nem leszek suliban”, amit két anyuka gründolt, vagy a Teleki előtt tartott múlt pénteki szimpátiatüntetés, amit a Független Diákparlament egyik képviselője jegyzett.
A kockás inges tiltakozást Klinghammer István ismert szavai után a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tanári kara kezdte el, mára már a Parlamentbe is eljutott.
A kormánynak éppen ezért okozhat fejfájást a mostani tiltakozás, hiszen nem is tudják, pontosan kivel kéne megállapodni ahhoz, hogy elhalkuljanak az elégedetlen hangok. Valószínűleg akkor sem nyugodna meg mindenki, ha a CKP-val sikerülne dűlőre jutni, de egy 45 szervezetet magában foglaló platformmal ez eleve elég komoly kihívás.
A következő esemény a CKP szervezésében egy újabb tüntetés lesz március 15-én. Ezen feltehetően minden, fentebb említett személy és szervezet képviselteti majd magát.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.