Tegnaptól ők a tanárlázadás vezetői

A Tanítanék Mozgalom szándékosan vette át a tiltakozás irányítását a szakszervezetektől, akiket köt törvényi kötelezettségük.

  • Eduline
Túry Gergely

Már nem a szakszervezetek mögé kell beállni a Tanítanék Mozgalomnak, hanem fordítva - ezt mondta Pukli István tegnapi beszéde után a Népszabadságnak.

Mai cikkünkben már mi is utaltunk rá, jelentősége lehet annak, hogy a szakszervezetek vezetői nem szólaltak fel a tüntetésen.

Pukli szerint azonban nem várhatnak a szakszervezetekre, mivel ők kénytelenek tárgyalni a kormánnyal a sztrájkról, így a végtelenségig elhúzódhat a dolog.

A Teleki igazgatója elárulta, nem egyeztettek előre az érdekképviseletekkel, így azok nem tudtak a bejelentésről.

Tegnap több tízezres tüntetésen jelentették be a tiltakozó pedagógusok, hogy ha egy héten belül nem kér bocsánatot Orbán Viktor és Áder János, úgy március 30-án egyórás vadsztrájkot tartanak.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.