Levelet írt Orbán Viktornak a Tanítanék: "válaszoljon legalább saját magának"

„6. osztályos szinten lévő 10. osztályosok, miniszterelnök úr? Az oktatási rendszerből tízezrével kieső, 18 éven aluli fiatalok, akik érettségi és szakma nélkül hullanak bele a közmunkába, a nyomorba, a bűnözésbe?” - többek között ilyen kérdéseket tesz fel a Tanítanék Mozgalom abban a levélben, amelyet Orbán Viktornak címeztek.

  • Eduline

„Egy oktatáspolitikai ügyben zavarjuk önt. Nem tudjuk, értesült-e róla, de a PISA-eredmények után a hazai kompetenciamérések is azt mutatják, hogy a magyar gyerekek és fiatalok szövegértési és matematikai készségei rettenetesen gyengék” – írják levelükben, hozzátéve: különösen a leszakadó régióban élők gyermekeinek képzése mutat komoly, rendszerszintű problémákat, valamint a szakképzésben tanulóké, „pedig hát a szakképzés az Ön szívügye, azt mondják. A kormányzati stratégia szerint diploma, sőt, még az érettségi megszerzése helyett is a szakképzés felé kell „terelni” gyermekeinket”.

Megvannak a kompetenciamérés friss eredményei: nagy baj van a szakközépiskolákban

Hiába szabta át a kormány a tanterveket, változtatott az óraszámokon és alakította át a szakképzést, nem javult a hatodikos, nyolcadikos és tizedikes diákok matematikai és szövegértési készsége - igaz, nem is romlott. A szakközépiskolások átlageredménye viszont siralmas: a szakmát tanuló tizedikes diákok a hatodikos általános iskolások szintjét sem érik el matematikából és szövegértésből.

„Tudta? A szakközépiskolában tanuló, 10. osztályos tanulók kompetenciaeredményei nem érik el a 6. osztályos gyerekek országos átlagát. Hiszen van azért az országban néhány „elit iskola”, elfogadható, sőt, kimagasló eredményekkel. És vannak a magukra hagyott, kétségbeejtő helyzetbe taszított intézmények, melyekbe Ön biztosan nem íratná a gyermekeit. Hát, aki megteheti, ugye… A két világ között pedig a tátongó űr” – olvasható a levelükben.

A Tanítanék szerint „egy rendes demokráciában” elég lenne ez ügyben az oktatásügyi miniszterhez fordulni, „mert egy rendes demokráciában ilyen is van”. „6. osztályos szinten lévő 10. osztályosok, miniszterelnök úr? Az oktatási rendszerből tízezrével kieső, 18 éven aluli fiatalok, akik érettségi és szakma nélkül hullanak bele a közmunkába, a nyomorba, a bűnözésbe?” – folytatják.

Levelük végén azt írják, tudják, hogy nem kapnak választ a miniszterelnöktől, „de válaszoljon legalább saját magának. Nem az a baj, hogy Ön állítólagos „liberálisból” állítólag „nemzeti” lett. Nincs az a liberális és nincs az a keresztény-konzervatív értékrend, mellyel az oktatás lebutítása, a gyerekek esélyeinek lerombolása összeegyeztethető lenne”.

Mi nem csalódtunk Önben - a CKP és a Tanítanék is válaszolt az államtitkárnak

"Mi nem csalódtunk Önben: Ön lekicsinyli azt a 3 hónapos egyeztetés során létrejött 30 oldalas dokumentumot, amelynek létrehozásában csak az Önök tandempártja nem volt hajlandó részt venni" - reagált Palkovics László oktatási államtitkár keddi nyilatkozatára.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.