Lehetetlen helyzetbe hozhatják a kormányt a tiltakozók, így biztosan lesz sztrájk

Tegnap tízezres demonstráción jelentette be Pukli István, hogy egyórás munkabeszüntetés lesz március 30-án, amennyiben nem történnek érdemi lépések a kormány részéről egy héten belül. De mit is jelent ez pontosan?

  • Nagy Barnabás
Túry Gergely

Először is érdemes leszögezni, ez a sztrájk- ahogy Pukli is utalt rá - nem hivatalos munkabeszüntetés lesz, hiszen ahhoz egy sztrájkbizottságnak kéne törvényben meghatározott ideig és formában tárgyalni a kormánnyal, meg kéne egyezni az elégséges szolgáltatásról, stb.

A tüntetésről szóló beszámolónket itt olvashatjátok.

A mostani bejelentésnek pont az a lényege, hogy Balog Zoltán minisztert és Palkovics László államtitkárt - és egyébként a beszéd alapján a teljes kerekasztalt - nem tekinti tárgyalópartnernek a tüntetést is szervező Tanítanék Mozgalom.

Így viszont csak polgári engedetlenség keretében valósulhat meg a munkabeszüntetés, ami csak akkor működhet, ha elég sokan vesznek részt benne. Máskülönben ugyanis szankcionálhatók lennének azok, akik kötelességük ellenére nem veszik fel a munkát, több ezer pedagógussal szemben azonban ezt már nehezebb foganatosítani.

Bár mint kiderült, az akció mindössze egy órás lesz, ha több ágazat - erre utalt Pukli a beszédében - is részt vesz abban, úgy mindenképp hatásos lehet.

És hogy mennyi az esélye, hogy lesz 30-án egyórás sztrájk? Ha azt vesszük, hogy tényleg Orbántól és Ádertől várnak bocsánatkérést, ráadásul a kormány által eddig egyetlen fórumként elfogadott kerekasztal felolaszlatását kérik, úgy 100 százalék.

Feltehetően felmérték, hogy kellő számú pedagógus hajlandó ezen részt venni, legalábbis, ha nem akarnak kínos kudarcot.

A végén jegyeznénk meg, hogy eközben mind a PSZ, mint pedig a PDSZ sztrájkbizottság keretében tárgyal a kormánnyal egy munkabeszüntetésről, ami azonban törvény szerinti sztrájk lenne. Beszédes azonban, hogy a tegnapi megmozduláson se Galló Lászlóné PSZ-elnök, se pedig a PDSZ vezetője, Mendrey László nem szólalt fel.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.