Suli mellett dolgozol? Komoly változások jönnek pár hét múlva

A szeptember 1-jétől hatályba lépő jogszabályváltozások miatt százharmincezer diák munkavállaló és háromezer cég szerződését kell újrakötni az iskolaszövetkezeteknél - hívta fel a figyelmet a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ).

  • MTI
Shutterstock

Az MTI-hez csütörtökön küldött közleményében a DiákÉSZ kiemelte: a szövetkezeti törvény 2016. szeptember 1-jétől hatályos változása alapvető hatással lesz az iskolaszövetkezeti foglalkoztatásra, a legjelentősebb módosítás, hogy az iskolaszövetkezeti foglalkoztatás kikerül a Munkatörvénykönyvének (Mt.) hatálya alól, a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) és a Szövetkezeti törvény (Sztv). lesz az irányadó joganyag.

Simon Balázs főtitkár a közleményben kiemelte, hogy a DiákÉSZ tagszervezetei, a legnagyobb iskolaszövetkezetek megkezdték a tagok, megrendelők értesítését a szeptember 1-jétől esedékes módosításokról. Az új rendelkezések szeptember 1-jétől hatályosak, az Mt-ről való áttérés a jelenlegi iskolaszövetkezeti tagok esetében ettől a dátumtól lehetséges, de csak 2017. január 1-jétől kötelező, az új diák belépőkkel 2016. szeptember 1-jétől már az új szabályok szerint lehet csak tagsági megállapodást kötni - tájékoztatott az érdekképviselet.

 

A DiákÉSZ közölte: a változások hatálybalépésével megszűnik az eddigi munkajogi jogviszony, ami fennállt az iskolaszövetkezet és tagja között, helyébe polgári jogi jogviszony lép, ami azt jelenti, hogy a továbbiakban e jogviszonyra nem értelmezhetőek a munkaviszonyra vonatkozó szabályok fogalmai, és a diákokkal tagsági megállapodást kell kötni, ennek tartalmaznia kell a diák által vállalható feladatok körét, a díjazás minimális összegét és a kapcsolattartás módját az iskolaszövetkezettel a közreműködési kötelezettséggel nem járó időszakban.

A szövetség közleményében kiemelte, hogy a jogszabályváltozás érinti a diák munkavállalók pihenőidejét, a munkaszünetet, a szabadságot, a pótszabadságot, a díjazást. A diák díjazásának el kell érnie a minimálbér, illetve a garantált bérminimum összegét. Ha a diák a 18. életévét nem töltötte be, akkor az Mt.-be foglalt, fiatal munkavállalók munkajogi védelmére vonatkozó rendelkezéseket is figyelembe kell venni a feladatteljesítés során - hívta fel a figyelmet a szövetség.

Diákmunkát kerestek? Itt nézzetek körül.

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.

@eduline.hu

“Fogyasszunk minél kevesebb energiát, és minél több jeget!” – a Sziget 0. napján jártunk, ahol fenntarthatóságról és az extrém hőségről is kérdeztük a fesztiválozókat. 🪭⛺️ #utcaembere #sziget2026 #eduline #foryou #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu