Spanyolországban is az történt, mint Magyarországon, világra szóló botrány lett belőle

Spanyolországban nem hagyták annyiban, hogy az iskola nem biztosított vécépapírt.

  • Eduline
AFP / Eberhard Grames

Egy yepesi általános iskolában megküldték a szülőknek a gyerekek számára kötelező felszerelés listáját, amin mindenki legnagyobb megrökönyödésére szerepelt hat tekercs vécépapír is.

Az egyik szülő a Facebookon akadt ki, ez pedig lavinát indított el, az esetről már a brit Guardian is ír.

Kiderült, az iskolának nem volt pénze papírra, de amint szárnyra kapott a hír, a Madridhoz közel eső kisváros vezetése megígérte, kisegítik az intézményt.

Ha tudnák, hogy nálunk az oktatásért is felelős miniszter még csak nem is tartja túl nagy problémának, ha a diákoknak kell vécépapírt vinni a suliba...

Hozzászólások

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.