Nulla pontot ért el az érettségin - tüntetnek mellette a Facebookon

Egyiptomi diákok ezrei követelnek vizsgálatot, miután egy színötös diáktársuk nulla pontot ért el az érettségin.

  • Eduline
Facebook

Több ezren tüntetnek Mariam Malak mellett. Az egyiptomi diáklány tanulmányai során mindig ötösöket kapott, az elvárásai magával szemben pedig hatalmasak, az orvosi egyetemre készült.

Éppen ezért érte őt sokként, amikor kiderült, megbukott az érettségin. Egészen pontosan az összes tantárgyból nulla pontot ért el. Ez pedig csak akkor lett volna lehetséges, ha üresen adta volna be a lapokat.

„Teljesen le voltam döbbenve. Nem hallottam senkit, nem láttam semmit, elsötétedett a világ. Csak az járt a fejemben, hogyan történhetett mindez? Hogyan kaphattam nulla pontot?” – mondta a BBC-nek.

A lány testvére a televíziónak elmondta, Egyiptomban gyakran megesik, hogy egy diák áldozatul esik a korrupt oktatási rendszernek és valószínűleg Mariam is így járt, az ő dolgozatát másnál írták jóvá. Az is felmerült, hogy azért Mariam Malak lett az áldozat, mert a keresztény kisebbséghez tartozik.

Elindult egy Mariamot támogató Twitter és Facebook-oldal is, ahol özönlenek a lányt támogató bejegyzések.

Hozzászólások

Totyik Tamás: A nyugdíjas pedagógusok visszafoglalkoztatása nélkül összeomlana az oktatási rendszer

A születések számának drasztikus csökkenése és az átgondolatlan intézményfenntartás miatt a jelenlegi iskolaszerkezet fenntarthatatlanná vált – mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a szakszervezet által szervezett konferencián, aki kitért arra is, hogy Európában Magyarországon az egyik legmagasabb a visszafoglalkoztatott nyugdíjas pedagógusok aránya.

@eduline.hu

👊 Szeptember 30-án tartották a Civil Ellenállás Napját a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt. A Tanítanék Mozgalom alapítóival, Törley Katalinnal és Pilz Olivérrel a pedagógusok feketelistázásáról beszélgettünk. 🎤 #magyartiktok #eduline #fyi #tanitanek #oktatas

♬ eredeti hang - eduline.hu