Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
November 30-ával létrejöhetnek az 58 új tankerületi központ - mondta Palkovics László, oktatási államtitkár csütörtökön az Országgyűlésben.

Csütörtökön tárgyalja az országgyűlés az oktatási törvények módosítását. A vitában az államtitkár a törvények változásait ismertetve kiemelte, hogy a korábbi, január 1-i határidő helyett már november 30-tól megkezdődhet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átalakulása, 58 tankerületi központra történő szétválása.
Így lehetőség lenne végrehajtani a fenntartóváltást az érintett köznevelési intézményeknél. Az okok között említette még a települési önkormányzati működtetési feladatok megszűnésével együttjáró, az ebbe a körbe tartozó feladatok, az azokat ellátó személyek és tárgyi eszközök biztonságos átvételét is - magyarul az iskolák további központosítását.
A nemzeti felsőoktatási törvény módosításával az a cél, hogy a megváltozott szabályok biztosítsák, a felsőoktatási intézmények alaptevékenységének egységes - a fenntartó által elismert önköltségen alapuló - finanszírozását már a 2017/2018-as tanévtől. E támogatási rendben az egyes sajátos finanszírozási igények is kezelhetővé válnak - jelezte Palkovics László.
Az oktatási államtitkár kitért arra is: a törvénytervezet 2017. február 1-jétől az állami felsőoktatási intézmények közé sorolja a Magyar Táncművészeti Egyetemet, és átvezeti a javaslat a Kodolányi János Főiskola székhelyének Székesfehérvárról Orosházára való áthelyezését is.
A bíróság is elmarasztalta a Kliket, de maradhatott a tankerületi igazgató
Heves megyében is problémákkal tarkított működése ellenére az újjászervezett Klik élén maradt a tankerületi igazgató. Korábban beszámoltunk róla, hogy a Klik 58 új tankerületéből 51 élén a régi tankerületi igazgatók jutottak szerephez, ám ahogy sorozatunk első részében kiderült, hogy olyanok is maradhattak Szombathelyen, Székesfehérváron, Zalaegerszegen, valamint Szigetszentmiklóson, akik működése nem volt mentes a problémáktól.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).