Létszámfölényben vannak a nők az oktatásban, derült ki a kutatásokból

Nem csak Magyarországon, hanem egész Európában több nő szerez oktatási tárgyú diplomát. - írja a Magyar Nemzet.

  • Eduline
pixabay

Az oktatás területén végzettek 80 százaléka nő Európában Ez azt jelenti, hogy a kontinensen az oktatás számított a „legnőiesebb” területnek a diplomát szerzők körében 2015-ben, míg a leginkább férfiak uralta terület – 81 százalékkal – az információtechnológia volt. – írja a lap. 

Az Európai Unióban összesen közel 5 millióan szereztek diplomát tavalyelőtt, a végzettek 58 százaléka pedig nő volt. A Magyar Nemzet adatai szerint hazánkban is megjelenik ez az arány, ugyanis a megszerzett 11 100 oktatási tárgyú diplomából, 9100 volt nő. Sőt, a férfiak számára a pedagógus-életpályamodell sem hozta meg a kedvet a tanári pályához, ez kiderül abból, hogy a 2016/2017-es tanévben például több mint 154 800 tanár kezdte meg a munkát, köztük kevesebb mint 27 ezer férfi.

Európában az oktatási pálya Cipruson volt a legnépszerűbb, hiszen a megszerzett diplomák ötöde az oktatáshoz kapcsolódik. Azonban Horvátországban volt a legtöbb a női diplomások aránya, itt 95 százalék szerzett ilyen tipusú diplomát.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.