Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Meg kell szüntetni a szegregált oktatást a Nyíregyháza Huszár-telepen működő cigány iskolában - erre kötelezte a fenntartókat csütörtöki jogerős ítéletében a Debreceni Ítélőtábla.

A táblabíróság Csikiné Gyuranecz Márta vezette tanácsa ezzel helyben hagyta a Nyíregyházi Törvényszék első fokú ítéletét, amelyben szegregációért - a cigány gyerekek elkülönítéséért - marasztalta el a korábbi és a jelenlegi fenntartókat: az önkormányzatot, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, valamint a Görög Katolikus Egyház Hajdúdorogi Egyházmegyéjét.
Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást és osztotta a jogellenes elkülönítésről szóló álláspontját is. Az ítélet kimondja, hogy az alperesek jogellenesen különítették el a Huszár-telepi cigány gyerekeket a nem cigányoktól 2011 és 2013 között.
A bíróság ezért kötelezte az alpereseket a jogsértés abbahagyására és eltiltotta őket a további jogsértésektől. A telepen jelenleg működő iskola új első osztályt nem indíthat, a már oda járó diákok azonban folytathatják tanulmányaikat.
Kegye Adél ügyvéd, a felperes Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) jogi képviselője a per előzményéről elmondta: az iskolát a szegregált oktatás gyakorlata miatt 2007-ben a CFCF nyomására már bezáratta a nyíregyházi önkormányzat. Az iskolát 2011-ben indította újra, már felekezeti iskolaként a Görög Katolikus Egyház Hajdúdorogi Egyházmegyéje. A CFCF ismételten perbe fogta az iskolafenntartót, ezúttal az egyházat és az önkormányzatot, majd utóbbi jogutódjaként a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot is.
A most lényegében teljes egészében helybenhagyott elsőfokú ítélet a Nyíregyházi Törvényszéken született meg 2014 februárjában. Az ítélet megállapította, az önkormányzat azzal, hogy az iskola épületét ingyen az egyháznak adta és pénzügyi támogatást is adott, mindezzel egyidejűleg pedig megszüntette a telepi gyerekeket utaztató iskolabuszt, a cigány tanulókat jogellenesen elkülönítette.
A törvényszék szegregáció miatt marasztalta el az egyházmegyét, amiért az a nyíregyházi iskolái között különítette el a telepi iskolájában a cigány gyermekeket. A bíróság a jogsértés abbahagyására kötelezte az alpereseket, ami az ítélet szerint azt jelenti, hogy az egyházi cigányiskolában nem indítható újabb első osztály - nyomatékosította az ügyvéd.
Hozzátette: a per során a CFCF és az egyház többször is egyeztetett, de eredménytelenül, mivel az egyház ragaszkodott a helyzet fenntartásához és elvetette azt a megoldást, hogy a kisiskolásokat saját belvárosi intézményébe fokozatosan integrálja. Mindehhez kormányzati támogatást kaptak: Balog Zoltán miniszter a cigány iskola fenntartói mellett szállt síkra és tett tanúvallomást a perben – mondta el a tárgyalás után Kegye Adél. Az alapítvány jogi képviselője hozzátette: megkönnyebbüléssel fogadták, hogy "a Debreceni Ítélőtábla ellenállt minden hatalmi nyomásgyakorlásnak és nem hagyta befolyásolni magát sem a kormányzati, sem az egyházi lobbisták által. A mostani döntés egyértelműen rámutat, hogy a cigány iskolák nem szervezhetők ki az egyházak fennhatósága alá, szegregált, elkülönített oktatás ilyen trükkök segítségével sem folytatható. Az elkülönítést tiltó jogszabályok az egyházakat is kötik".
A csütörtöki tárgyaláson Varga Attila, az alapítvány egyik képviselője, aki maga is szegregált iskolába járt, kijelentette: a szegregáció csak a nyomort örökíti generációról generációra. Neki - mint kifejtette - hat évébe telt, hogy leküzdje a felzárkóztatásnak nevezett szegregáció okozta hátrányokat. A tárgyaláson jelenlevő Kocsis Fülöp görögkatolikus püspököt arra kérte, hallja meg Ferenc pápa üzenetét, amely szerint "integráció nélkül a cigányok a rabszolgaság új formáinak áldozataivá válnak".
"Nem kell erre engem felkérni, Ferenc pápának tisztelője és követője vagyok" - mondta az elhangzottakra reagálva az MTI-nek a püspök, hozzátéve, hogy az integrációnak teljes mértékben támogatója és előmozdítója. Az egyház Ferenc pápát és még inkább Krisztust követve szolgálja az egységet, egymás elfogadását, ami sokkal több, mint amit jogi eszközökkel el lehet érni - fűzte hozzá.
Kocsis Fülöp ugyanakkor sajnálatát fejezte ki az ítélet miatt. Megerősítette: ő maga az integráció híve, azt szeretné, hogy a többségi és a kisebbségi társadalom, a magyarok és a cigányok közelebb kerüljenek egymáshoz. Hozzátette: a nyíregyházi iskolában olyan eredményeket értek el a cigány gyerekek oktatásában, amilyet más iskolák nem tudnak produkálni.
"Az ítéletet tiszteletben tartjuk, eddig is a gyerekek érdekében tettünk és ezután is a gyerekek érdekében teszünk, s bízom abban, hogy az egyház folytathatja áldásos tevékenységét, amit a magyar nemzetért, az emberekért tesz" - mondta a püspök. Kocsis Fülöp kiemelte: a jelenlegi négy osztályt továbbviszik, a már ott tanulókat az ítélet nem érinti, azt pedig átgondolják, hogyan tudják az elkezdett munkát folytatni.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).