Hoffmann Rózsa: "Mi van ebben új? Eddig is ezt csináltuk"

Mindenkit megnyugtathatok, hogy semmiféle veszély nem fenyegeti kisiskolákat - mondta pénteki veszprémvarsányi...

  • MTI
Stiller Ákos

Mindenkit megnyugtathatok, hogy semmiféle veszély nem fenyegeti kisiskolákat - mondta pénteki veszprémvarsányi sajtótájékoztatóján a köznevelésért felelős államtitkár, utalva arra, hogy minden településen, ahol legalább nyolc gyerek van, az alsó tagozatnak és az óvodának működnie kell.

Hoffmann Rózsa hozzátette: a felső tagozatok esetében a körülmények vizsgálata után a helyiek hoznak döntéseket annak érdekében, hogy magas színvonalon, száz százalékos szakos ellátottsággal, nemzetközi mértéknek is megfelelően működjenek. "Ez egy folyamat lesz, amely lényegében elindult már, de semmiféle kényszert alkalmazni ezen a téren nem fogunk" - fogalmazott Hoffmann Rózsa. 

Mint elmondta, a helyi általános iskola tanáraival a területen 2011-ben elindított, tavaly szeptemberben "felpörgött" változásokról beszélgetve ugyanazt tapasztalta, mint más intézményekben. "Szinte rácsodálkoztak a kollégák a kérdésemre, hogy mi van ebben új, eddig is ezt csináltuk", hiszen a bevezetett elemek közül eddig talán csak a hit- és erkölcstan nem volt jelen vagy nem került szabályozott formába, illetve a testnevelés nem került be minden nap órarendjébe - mondta az államtitkár.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.