Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az államtitkár kicsit másképp emlékszik az eltelt évekre.

A kormány százmilliárdokkal növelte az oktatás büdzséjét, másfélszeresére emeli a tanári fizetéseket, "ezért mindenképp kérdés, hogyan lehetséges, hogy a diákok mutatóinak egy része mégis romlik" - mondta a közelmúltban publikált PISA-eredménnyel összefüggésben az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára a Magyar Hírlap pénteki számában megjelent interjúban. Korábban az Eduline megírta, hogy az érdemi emelés legfeljebb 2017-ben jelentkezhet, idén legfeljebb odaáig jutott a kormány, hogy a korábbi, általuk eszközölt elvonásokat pótolta vissza a tömegtüntetések hatására.
Az államtitkár idén nem állt túl jól a számokkal: év elején, mikor már régen tudni lehetett, hogy az igencsak szűkösre szabott költségbetésű Klik 17 milliárdos adósságot görgetett maga előtt, az Rétvári akkor sem győzte hangsúlyozni, hogy így is a GDP több mint 6 százalékát költjük az oktatásra. - kiderült, igencsak téves állítás volt.
A közelmúltban Rétvári Bence azzal hívta fel magáraa figyelmet, hogy kijelentette, miszerint már az EMMI is 42 ezer az iskolából 16 évesen kiesett diákról tud, az államtitkár szerint nincs veszély, mert logikája szerint saját jövedelmükből élnek - közmunkából.
Heti Rétvári: A szegények saját jövedelmükből tengődnek, köztük az iskolából kiesettek
Bár az EMMI szerint is 42 ezer diák esett ki az iskolából 16 évesen, az államtitkár szerint nincs veszély, mert logikája szerint saját jövedelmükből élnek. Az országgyűlés hétfői ülésén folytatódott az oktatási törvények vitája, ezzel kapcsolatban - a nem szakpolitikus - Rétvári Bence államtitkár megjelenése miatt biztosra lehetett venni, különleges gondolatok is elhangoznak majd az ülésteremben.
Az interjú során az államtitkár elmondta, hogy a következő években csaknem százmilliárd forintot költenek óvodai és bölcsődei férőhelybővítésre.
Az orvosok elvándorlásával kapcsolatban Rétvári Bence jelezte, hogy ötszáz fiatallal több lépett be az idén a rezidensi ösztöndíjprogramba az indulási évhez képest, és nagyjából ennyivel kevesebben is kértek engedélyt a külföldi munkavégzéshez. "Ez tehát radikális csökkenést jelent, vagyis megfordult a 2013-ig növekvő tendencia" - fogalmazott az államtitkár.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).