"A tudás veszélyes" - beszóltak a kormánynak a budapesti gimnazisták

Flashmobot tartottak budapesti középiskolások az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Szalay utcai épülete előtt. A diákok az eduline tudósítójának azt mondták, azt akarták megmutatni a kormánynak, hogy nem feledkeztek meg a közoktatást és a felsőoktatást érintő problémákról.

  • Kiss Bori
eduline/Kiss Bori

"Gondolkodom, tehát probléma vagyok", "A tudás veszélyes", "Tesizzünk sokat, hogy lúdtalpunk legyen", "Tanuljunk latint, mert az a nehezebb", "Töröljék el a tankötelezettséget" és "Írjuk újra a törikönyvet" - ilyen feliratú lapokat tartottak a csütörtök délutáni flashmob résztvevői, akik közül a legtöbben a budapesti gyakorlógimnáziumokban, a Trefortban, a Radnótiban és az Apáczaiban tanulnak. 

A húsz-huszonkét diák a Magyar Tudományos Akadémia épületénél találkozott, onnan vonultak át az erőforrás-minisztérium épülete elé, ahol fehér maszkot vettek fel, és néma demonstrációba kezdtek. A középiskolások az eduline tudósítójának azt mondták, az iskolák államosítása és a tantervek egységesítése ellen tiltakoznak. "Nem akarunk visszatérni a Kádár-korszakba, nem akarjuk, hogy arctalan diákokat neveljenek az iskolák, pedig most minden döntés erről szól" - mondta a Fazekas Mihály Gyakorlógimnázium egyik diákja.

A gimnazisták azért időzítették április közepére a flashmobot, "mert meg akartuk mutatni, hogy - bár a végzősök most az érettségire készülnek - nem feledkeztünk meg a problémákról, és még mindig várjuk, hogyan oldja meg ezeket a kormány". A flashmobról további képeket itt találtok.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.