„Ez még egy felnőttnek is sok” - ilyen durva órarendeket kaptak idén a diákok
Napi nyolc-kilenc tanóra és heti két-három nulladik óra - arra kértük a tanulókat és a szülőket, mutassák meg, milyen órarendeket kaptak idén.
A középfokú felvételi eljárásban március 16-án és 17-én lesz lehetőségük a diákoknak a jelentkezéseik módosítására, a tanulmányi területek korábbi sorrendjének megváltoztatására - közölte az Oktatási Hivatal csütörtökön az MTI-vel.

A hivatal közleményében azt írja, a középfokú felvételi eljárás során a vizsgák eredményei, tapasztalatai vagy egyéb információ alapján a tanulóknak egy alkalommal lehetőségük van eredeti továbbtanulási szándékuk módosítására. Ilyenkor módosító tanulói adatlapot kell kitölteniük.
A módosítás során a tanulmányi területek eredetileg beírt sorrendje átalakítható, megváltoztatható, de tanulmányi terület nem törölhető.
Emellett új tanulmányi terület felvétele is lehetséges, ám csak olyan középfokú iskolában, amely a tanulói adatlapon már korábban is szerepelt, és csak az érintett középfokú iskolával történt előzetes egyeztetés alapján. Az egyeztetés tényét a középfokú iskolába eredetileg benyújtott jelentkezési lapon fel kell tüntetni. Új iskolát (és annak tanulmányi területét) nem lehet a módosító tanulói adatlapon megjelölni.
A módosításra az általános iskolában lesz lehetőség március 16-án és 17-én. Ennek során az általános iskolának a módosító tanulói adatlapokat a középiskolai felvételi információs rendszerben (KIFIR) kell létrehoznia, és március 18-ig postára adnia a felvételi központ számára.
A módosító tanulói adatlapot az eredeti tanulói adatlap alapján kell kitölteni. Az eredeti adatlap egy példányát a jelentkező általános iskolája őrzi, így ahhoz ott lehet hozzájutni - közölték, hozzátéve: a módosító tanulói adatlap kitöltésével a korábban kitöltött tanulói adatlap érvényét veszti.
Azok a 8 vagy 6 évfolyamos gimnáziumba jelentkező vagy magyarországi általános iskolával tanulói jogviszonyban nem lévő egyéni jelentkezők, akik tanulói adatlapjukat eredetileg is közvetlenül küldték meg a felvételi központ részére, a módosítást is önállóan végezhetik el a fenti időpontig.
Napi nyolc-kilenc tanóra és heti két-három nulladik óra - arra kértük a tanulókat és a szülőket, mutassák meg, milyen órarendeket kaptak idén.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.
Négy-hat százalékkal emelkedhetnek a közétkeztetés költségei, jelentős térítésidíj-emelkedésre azonban nem számít a szakmai szervezet. Közben egyre több iskolában jelenik meg a szabadszedéses, svédasztalos menza, amely ugyan valamivel drágább lehet a hagyományos rendszernél, de kevesebb étel kerülhet a kukába.
Az oktatási miniszter tájékoztatása szerint a nyáron lejárt 467 iskolaigazgatói pályázatból 351 esetben született 5 éves vezetői megbízás. Azokon a helyeken, ahol ideiglenes megoldásra volt szükség, október 1-től új pályázatokat írnak ki a tankerületek.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb akciót indít a Pedagógusok Szakszervezetének Országos NOKS Tagozata a nevelést-oktatást közvetlenül segítő és a technikai dolgozók béremeléséért. A kormány már jelezte, hogy jön a bérrendezés, annak mértékéről és időpontjáról azonban egyelőre nem közöltek részleteket.
A 2026/2027-es tanév előtti nap még mindig százas nagyságrendben keresnek pedagógusokat iskolákba, óvodákba és a szakszolgálatokhoz.
Az elismerést azok a diákok kapták, akik kiemelkedő tanulmányi és sporteredményeket értek el. Lannert Judit kedden a Facebookon tett közzé egy bejegyzést a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója” és a „Magyarország tehetsége” címek átadójáról.