Felmentették az iskolaigazgató, akinek tanára külföldre szöktette volna a 11 éves fiút

A fenntartó belső vizsgálatot indított, és felmentette az igazgatót.

  • Eduline
pixabay

A fenntartó Gál Ferenc Hittudományi Főiskola felmentette annak a középiskolának az igazgatóját, amelynek tanára megpróbált megszökni egy 11 éves fiúval – írja a Mérce.hu a főiskola közleménye alapján. 

A rendőrség már szeptember 14-én tájékoztatta Szlota József igazgatót, hogy folyik egy nyomozás a tanár ellen kiskorú veszélyeztetése miatt. Ezt korábban a hvg.hu kérdésére sem az igazgató sem a rendőrség nem egyértelműsítette, a fenntartó közleményéből derült ki.

Az igazgató a hvg.hu-nak azt mondta, nem volt tisztában azzal, miért folyik eljárás a tanár ellen. A kiskorú veszélyeztetése tág fogalom – a Btk. szerint ugyanis itt testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődés veszélyeztetése fordulhat elő.

Az igazgató akkor kérdőre vonta a tanárt, de ő azzal hárított, a vállalkozása miatt nyomoznak ellene, illetve rágalmazzák. A rendőrségtől novemberben kapott az igazgató egy újabb tájékoztatást, amiben már az állt, hogy gyermekpornográfia gyanújával is nyomoznak a tanár ellen. Az igazgató ekkor lépett, és kezdeményezte a tanár munkaviszonyának megszüntetését. A tanár november 5-én már nem jelent meg munkahelyén, betegségre hivatkozott. A fenntartó belső vizsgálatot indított, és felmentette az igazgatót.

 

Új életet akart kezdeni 11 éves diákjával az informatikatanár, Ferihegyen megállították

Rendszeresen tanára ágyában aludt az a 11 éves Békés megyei kisfiú, akit a férfi november 7-én akart kicsempészni az országból, derült ki a Duna TV Kékfény című műsorából. Két hete hajnalban a Liszt Ferenc reptéren egy 32 éves férfi és egy 11 éves kisfiú lépett az okmányellenőrző pulthoz, akik a személyi igazolványaik alapján apa és fia voltak.

Hozzászólások

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.