Elavult a fűtési rendszer, újabb településen rendeltek el fagyszünetet

Fagyszünetet rendelt el a fenntartó önkormányzat a Vas megyei csehimindszenti iskolában és óvodában - írta csütörtökön...

  • MTI

Fagyszünetet rendelt el a fenntartó önkormányzat a Vas megyei csehimindszenti iskolában és óvodában - írta csütörtökön a Vas Népe. A Vas Megyei Kormányhivatalban azt közölték, tudomásuk szerint a megyében máshol nem terveznek a hideg idő miatt rendkívüli szünetet. 

Süveges Géza iskolaigazgató elmondta: iskolájukba 95 gyerek jár, a szomszédos Bérbaltavárról is érkeznek gyerekek. Az ötvenes években épített iskolájuk ablakai rosszul zárnak, a nagy szélben átsüvít a levegő a tantermeken, és kiviszi azt a kis meleget is, amit az egyébként is elavult fűtési rendszerrel el tudnának érni - fűzte hozzá. Szavai szerint hétfőtől már újra lesz tanítás.

Fukszberger Imre (független) polgármester a lapnak elmondta: oktatási intézményeik korszerűsítésére eddig hiába pályáztak, önerőből pedig nem voltak képesek a felújításnak nekilátni.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.