Dragomán is véleményt mondott a köznevelési törvény módosításáról

Az írónak is fontos volt, hogy annak idején szakértők foglalkoztak vele.

  • Eduline

Kedden elfogadta az Országgyűlés azt a sokat vitatott törvénytervezetet, ami a speciális nevelési igényű diákok osztályozását lehetővé tenné. A tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeket a jövőben akár olyan pedagógusok is oktathatják, akiknek nincs erre képzettsége.

Ennek apropóján osztotta meg gyerekkori élményeit Dragomán György író a Facebookon.

Nagy csendben elfogadták a törvénymódosítást, több tízezer diákkal szúrtak ki

Kedden elfogadta a parlament a tanulási nehézségekkel küzdőket érintő törvénymódosítást, amely szakmai szervezetek szerint jelentősen ronthat több tízezer gyermek esélyein.

"A saját példám talán megmutat valamit abból, hogy meddig juthat az ember, ha segítik és elfogadják, és nem megnehezítik az életét. Tudom, hogy a tanárok többsége ezután is emberségesen mindent meg fog tenni azért, hogy a diákjaik teljes emberként élhessék túl az iskolát, kár, hogy ezután néha ki kell majd játszaniuk a szabályokat ehhez, úgy, ahogy régen. Nem tudom, kinek jó ez, és azt sem, hogy mi szükség van rá" - írja.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.