Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Balog Zoltán szerint "minden napra akadna egy-egy jó hír, egy-egy biztató eredmény, egy új fejlesztés, egy megnyíló lehetőség". Az emberi erőforrások minisztere az oktatásról is beszélt.

A tanárhiányról azt mondta, "lejárató szándékú hírgyártás" zajlik, a miniszter szerint ma mintegy kétezerrel több tanár dolgozik a pályán, mint 2010 előtt.
"A politikai bírálatokat ebben az ügyben éppen azért tartom abszurdnak, mert a most huhogók felelősek azokért a rossz adottságokért, amelyeket nagyon nehéz és időigényes megváltoztatni" - tette hozzá.
A tanárképzésben már látszanak az eredmények: az elmúlt évhez képest idén 30 százalékkal többen jelentkeztek tanárnak. Míg a baloldal iskolákat zárt be, "mi építünk és bővítünk" - mondta az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán emlékeztetett arra is, hogy kilencedik osztályig minden gyermek ingyen kapja a tankönyvet. Az óvodáskorú gyerekek 85
százaléka napi háromszor kap ingyen enni, az általános iskolákban minden második gyermek ingyen eszik.
Beismerte a Klik: tényleg tanárhiány van az iskolákban
A kistelepüléseken előfordulhat, hogy nagyobb a tanárhiány - mondta Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese az ATV Egyenes Beszéd című műsoráan. Ez a helyzet Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese szerint azért állhat elő, mert a kistelepüléseken 40 fős iskolákat is fenntartanak, ahol nincs szükség például főállású fizikatanárra vagy matematikatanárra, ezért egy másik iskolából átirányítanak egyet.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).