Az átlagostól kicsit eltérő diákok jövőjét teszik tönkre - egy szülő írt nyílt levelet Áder Jánosnak

Kedden elfogadták a törvénymódosítást, ami lehetővé tenné, hogy értelmi fogyatékos gyerekeket ehhez képzettséggel nem rendelkező pedagógusok is oktathassanak, illetve a tanulási nehézségekkel küzdő diákokat is lehessen minden tárgyból értékelni. Most Áder János köztársasági elnökön a sor, hogy aláírja és kihirdesse azt. Ennek apropóján címezte egy szülő neki a levelét. Az írást változtatás nélkül közöljük.

  • Eduline

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

05.30-án elfogadta az Országgyűlés a közoktatási törvény módosítását, melyet csak Taigetosz törvényként emlegetnek.

A törvény 19§-a értelmében a tanulási nehézségekkel küzdő tanulóktól elveszik annak a lehetőségét, hogy egyes tantárgyakból vagy tantárgy részekből az értékelés, minősítés alól felmentést kapjanak.

Önök ezt azzal indokolják, hogy ha felmentést kap a gyermek, akkor nincs motiválva, hogy leküzdje a nehézségeit. Azt gondolom Elnök Úr bölcsebb ennél. Ha egy kisgyermeknek folyamatosan kudarcai vannak, egy-egy tantárgyból folyamatosan nagyon gyenge osztályzatot kap, akkor ez Ön szerint motiválni fogja? Sokkal inkább feladja az egészet és abból sem lesznek jó eredményei, amiből egyébként lehetne. Arról nem beszélve, hogy a továbbtanulási lehetőségei is jelentősen romlanak, hiába tehetséges.

A 10§ értelmében az értelmi fogyatékos tanulókat ezentúl nem csak gyógypedagógus taníthatja. Egy értelmi fogyatékos gyermek mozgásfejlesztése rendkívül fontos, hiszen a mozgás nagyon sok mindent fejleszt agyi területen. Egy értelmi fogyatékos gyermeknek minden tantárgy fontos, nagyon nem mindegy, hogy egy gyógypedagógus belecsempészi az összes tanórájába a fejlesztési lehetőségeket, vagy egy „sima” pedagógus próbálja tanítani a gyermeket.

Ha végiggondolja Elnök úr ezeket, akkor láthatja, hogy valóban rendkívül hátrányos helyzetbe hozza a törvény az átlagostól valamiben eltérő tanulókat. Kérem Elnök Úr, ne írja alá a törvénymódosítást! Gondolja végig, hogy ezzel a törvénnyel tehetséges, de az átlagostól kicsit eltérő diákok jövőjét teszik tönkre.

Üdvözlettel: Lukácsi Krisztina, egy anya

Hozzászólások

Pukli István: A tankönyvek csak akkor fejlődnek, ha a pedagógus választhat

Miközben a skandináv országokban a tankönyv már nem egy papíralapú tárgy, hanem egy mesterséges intelligenciával támogatott, dinamikus EdTech-platform, addig Magyarországon még mindig 1998 logikája szerint vitatkozunk az oktatásról. A hazai tankönyvpiac 2010-es évekbeli államosítása és centralizációja nemcsak a választás szabadságát vette el a pedagógusoktól, hanem hosszú távon a hazai oktatási innovációt is gúzsba kötötte. Pukli István írása.

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

„Fontos a testnevelés, de nem ebben a formában” – Lannert Judit szerint nőtt a túlsúlyos gyerekek száma a heti öt tesióra bevezetése óta

„Célellentétes” lett a mindennapos testnevelés jelenlegi rendszere Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter szerint. Parlamenti bizottsági meghallgatásán arról beszélt, hogy bár a mozgás fontossága nem kérdés, a heti öt kötelező tesióra nem hozta meg a kívánt eredményeket, sőt a gyermekkori túlsúly problémája is súlyosbodott az elmúlt években.