Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Cáfolja az OFI, hogy a 12-eseket tanító töritanárok csak augusztusban ismerhetik meg az új tankönyveket, bár azt elismerik, hogy csak ekkor kapják azokat kézhez. Na de vannak ám prezentációk az új kötetekről.

Nemrég mi is beszámoltunk róla, hogy két új történelem tankönyvet használhatnak csak a következő 12-es évfolyamok, azonban ezek közül egyelőre egyik sem elérhető. Így aztán a tanárok majd augusztusban ismerhetik csak meg, miből is kell tanítaniuk a végzősöket pát héttel azután. A Magyar Nemzet információjának egyik felét elismerte az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, a másikat azonban nem.
Az OFI azt írja, július végén fejeződnek be a nyomdai munkálatok, és ezután kerülnek a könyvek az iskolákba. Tehát azt lényegében elismerik, hogy csak augusztusban kapják kézhez a könyvet az érintett töritanárok, de mint írják, ez eddig is így volt az új tankönyvekkel.
Azt az információt cáfolta az OFI, hogy a tanárok augusztusig nem ismerik majd a könyveket, amikből tanítaniuk kell. Mint írják, a tankönyvrendelés időszaka alatt az OFI országszerte több helyszínen tartott tájékoztató napokat, amelyeken a szerkesztők első kézből mutatták be az új fejlesztésű tankönyvek felépítését, koncepcióját. A prezentációk az intézet oldalán elérhetők.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.