Betiltották a szoknyát egy brit iskolában - akinek nem tetszik, mehet haza

Megelégelte egy angliai iskolaigazgató, hogy a lányoknak folyton kilátszik a térde a rövid szoknya alól, ezért új...

  • Eduline
Angol diákok egyenruhában. Jó ötlet?
tollbaracademy.co.uk

Megelégelte egy angliai iskolaigazgató, hogy a lányoknak folyton kilátszik a térde a rövid szoknya alól, ezért új szabályt vezetett be: a northamptonshire-i Moulton School and Science College tanulói szeptembertől kizárólag fekete színű nadrágot viselhetnek az órákon – számolt be a Daily Mail.

Trevor Jones iskolaigazgató elmondta, hogy az intézményben eddig is voltak öltözködési előírások, a lányok azonban folyamatosan megszegték azt a szabályt, hogy a szoknyának legalább térdig kell érnie – volt, aki rendszeresen miniszoknyát vett fel. "Némelyik tanulónk úgy jelent meg, mintha buliba érkezett volna, nem iskolába" – tette hozzá az igazgató.

Az új szabályzat kimondja többek között azt is, hogy amennyiben egy diák nem a megfelelő öltözékben jelenik meg az iskolában, arra a napra az intézménytől kap kölcsön egy ruhát, vagy hazaküldik átöltözni.

A szülőknek és a diákoknak természetesen nem tetszenek az új előírások, a lányok ragaszkodnak a szoknyához. Az iskolaigazgató azonban hajthatatlan, és hangsúlyozta, hogy túl azon, hogy ezek az intézkedések biztonságot jelentenek a tanulóknak, az egyforma öltözködés egységes képet kölcsönös az iskolának. Legutóbb egy észak-angliai iskolában hoztak hasonló szabályt – összefoglalónkat itt olvashatod.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.