A britek nem csak sajnálkoznak a rossz PISA-eredményeken, kitalálták a megoldást is

A pénzt sem sajnálja brit kormány, csak legyenek jobbak matekból a diákjaik.

  • Eduline
msnbc.com

Néhány éve a britek is meglepődtek a PISA-teszteken produkált eredményeik láttán. Ők azonban egyből cselekedtek, és matekból már meg is találhatták a megoldást.

A birtek elhatározták, hogy a mateoktatásban sikeres ásziai országoktól tanulnak. Ennek állomásaként most a HarperCollins kiadó megegyezett egy sanghaji kiadóval, így hamarosan kínai matekkönyveket fordítanak le angol nyelvre, a brit diákok pedig ezekből fognak tanulni.

 

Nem titkolják tovább az észtek, mitől javultak a PISA-eredményeik

Persze ezek a "titkok" a magyar szakemberek számára is ismertek. Szövegértés terén 2009-ben még nagyjából azonos teljesítményt nyújtottak szövegértés terén a magyar és az észt diákok a PISA-teszten. Aztán tavaly már 50 pontos volta különbség a balti ország diákjainak javára - többek közt ez derül ki az észt oktatási tárca tájékoztatásából, amit a Magyar Nemzet kapott meg.

A gazdag kínai nagyvárosok diákjai a világelsők között vannak a matematikai képességek tekintetében. A megállapodás egy hosszabb távú együttműködés része, ami azt a célt szolgálja, hogy a brit oktatás javíthassa a matekoktatás hatékonyságát. Tavaly jelentette be a brit kormány, hogy 41 millió fontot szán arra, hogy ázsiai példák útján javítsa a diákjai teljesítményét matematikából.

Szakértők szerint nem is lesz elég lemásolni a kínai könyveket, hiszen a két ország oktatási rendszere közt elég nagy a különbség.

(Guardian)

 

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.