Ingyenes laptop igénylése lépésről lépésre
Az idei tanévben az ötödikesek és a kilencedikesek jogosultak az ingyen laptopra, amit néhány kattintással és szülői segítséggel egyszerűen tudnak a KRÉTA-n keresztül igényelni.
Ha meghibásodik vagy megsérül az állami programban kapott notebookotok, nem érdemes saját szervizbe vinnetek – mutatjuk, kinek és hogyan kell jeleznetek a problémát.
Ha bármilyen hibát észleltek a laptopon, azt minél hamarabb, de legkésőbb két munkanapon belül jeleznetek kell az iskolátokban. Az intézményben van egy kijelölt munkatárs, aki az állami programban kiosztott gépekkel kapcsolatos ügyeket intézi, és szükség esetén a KRÉTA erre szolgáló rendszerében elindítja a javítás folyamatát.
A notebookot is neki kell átadnotok, illetve kiskorúként ezt a törvényes képviselőtök teheti meg, a hiba jellegétől függően pedig ezt követően indulhat el például a garanciális javítás. Fontos, hogy ha probléma van a notebookkal, ne próbáljátok otthon megjavítani, és ne vigyétek saját magatok szervizbe.
A laptopokra az átvételtől számítva három év garancia vonatkozik, így ha a gép normál használat közben hibásodik meg, a javítás költségét a garancia fedezheti. Ez idő alatt viszont csak a hivatalos szerviz javíthatja a gépet, ezért ne próbáljátok otthon megszerelni, és ne vigyétek másik szervizbe sem. Ha mégis így tesztek, és emiatt további kár keletkezik a laptopban, azért a szülőtöknek kell felelősséget vállalnia.
Mi történik, ha leejtitek vagy összetörik?
Más a helyzet, ha a laptop nem magától romlik el, hanem például leejtitek, betörik a kijelzője vagy folyadék kerül bele. Ezt is jeleznetek kell az iskola vagy a fenntartó kijelölt munkatársának: ilyenkor a szülőtökkel közösen egy fényképes jegyzőkönyv készül arról, hogyan és milyen körülmények között sérült meg a gép.
Ha a sérülésre nem vonatkozik a garancia, és a kárt biztosítás sem fedezi, előfordulhat, hogy a javítás költségének egy részét vagy egészét ki kell fizetnetek. Hogy pontosan mennyit, az többek között attól függ, hogyan történt a károkozás.
Kaphattok másik laptopot?
Ha a notebookotok annyira megsérül, hogy már nem használható, vagy ellopják, egy alkalommal kaphattok helyette másik gépet, ha az iskolának vagy a fenntartónak van erre rendelkezésre álló eszköze. Erre viszont nincs lehetőség akkor, ha a laptopot ti vagy a veletek egy háztartásban élő hozzátartozótok szándékosan vagy súlyos gondatlanságból tettétek tönkre.
Az sem biztos, hogy minden meghibásodott laptopot megjavítanak, ugyanis ha a javítás túl sokba kerülne a gép eredeti árához képest, az eszközt selejtezhetik. Egy évnél fiatalabb notebooknál akkor éri el ezt a határt a javítás költsége, ha meghaladja a gép eredeti árának 60 százalékát, egy évnél idősebb laptopnál pedig az 50 százalékát.
Forrás: Klebelsberg Központ
Az idei tanévben az ötödikesek és a kilencedikesek jogosultak az ingyen laptopra, amit néhány kattintással és szülői segítséggel egyszerűen tudnak a KRÉTA-n keresztül igényelni.
Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.
Kapa Mátyás Péter éppen azokkal a tanárokkal kerül munkáltatói kapcsolatba, akiknek az érdekeivel szemben korábban jogi képviseletet látott el. November 5-től Kapa Mátyás Péter vezeti a Dunakeszi Tankerületi Központot, amelyet korábban két, pedagógusok által indított jogvitában is képviselt.
Sinka Edit, a központ elnöke szerint luxus lenne továbbra is úgy jelentős forrásokat fordítani oktatásfejlesztésre, hogy nem ismerik a programok tényleges eredményességét.
Több ígéretet is kaptak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, akiket Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkár hívott egyeztetésre a minisztériumba a tanárképzés megszüntetése miatt.
Új összetételben működik tovább a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsa, amely a fiatalokat érintő kormányzati javaslatokról is véleményt mondhat. A testületben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája mellett az Országos Diáktanács is állandó képviseletet kap.
A maximális szerezhető pont mindenhol egységesen 100, a számítás módjáról azonban az egyetemek döntenek.
Több, mint tizenegy éve mondja, mit kellene csinálni, és most eljött az ideje, hogy ne csak beszéljen róla, hanem tegyen is érte - mondta Pilz Olivér, akit a miskolci tankerület élére neveztek ki.
Azoknak a tanároknak, akik a 2026/2027-es tanévre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tartalmi megújító vagy gyakornoki képzését választották, ismét dönteniük kell a továbbképzésükről.