Nem selejtezik le a diákoknak újra kiosztott régi laptopokat addig, ameddig gazdaságosan javíthatók

Ha probléma van velük, akkor az intézményi kapcsolattartónak kell jelezni.

A Klebelsberg Központ (KK) a Népszava kérdése azt írta, hogy a személyes használatra kiosztott tanulói notebookok beszerzésekor a műszaki paramétereket, a rendeltetésszerű használatot és az oktatási feladatokhoz szükséges teljesítményt vették figyelembe, aminek a meglévő géppark a szervezet szerint jelenleg is megfelel. Mivel először 2022-ben osztottak a diákoknak laptopokat, a legkorábban kiadott eszközök is csak legfeljebb négyévesek.

A KK azt közölte, hogy a koruk miatt egyetlen eszközt sem selejteznek le. Erre kizárólag akkor kerül sor, ha az eszközök olyan mértékben megsérülnek vagy meghibásodnak, hogy a helyreállításuk már nem lenne gazdaságos.

Az esetlegesen felmerülő műszaki problémák kezelése kapcsán azt kérik az érintett diákoktól és szülőktől, hogy az észlelt hibákat haladéktalanul jelezzék a kijelölt intézményi kapcsolattartónak.

Az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy szeptember 17-én indult újra a regisztráció az ingyenlaptopokra, amelyek nagy része használt. Az idei tanévben elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra, akik már október elejéig megkaphatják az eszközeiket. A tanulók ezeket a gépeket tanulmányaik befejezéséig használhatják.

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagóguslaptopok igénylése a KRÉTA-rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.