Hiába igazolták gyerekük hiányzásait, megvonták tőlük a családi pótlékot, így iskolakezdési támogatást sem kaptak

Több családtól annak ellenére vonták meg a családi pótlékot, hogy igazolni tudták a gyerekük iskolai hiányzásait. A probléma most azért is különösen súlyos, mert a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás kifizetését a családi pótlékra való jogosultsághoz kötötték.

Több olyan család is a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogsegélyszolgálatához fordult az elmúlt hónapokban, amelytől úgy vonták meg a családi pótlékot a gyerek iskolai hiányzásai miatt, hogy a szülők igazolni tudták azokat – erről Szabó Attila, a TASZ jogsegélyszolgálatának vezetője beszélt a HVG-nek.

A szabályok szerint, ha egy gyereknek 50 óránál több igazolatlan hiányzása gyűlik össze, három hónapra szüneteltethetik a családi pótlék folyósítását. Ezt követően ismét megvizsgálják a hiányzásokat, és ha a tanulónak az előző három hónap alatt ötnél több igazolatlan órája volt, újabb három hónapra megvonhatják a juttatást.

A TASZ szerint azonban több olyan esettel is találkoztak, amikor a szülők igazolták a hiányzásokat, a rendszerben mégis úgy tartották nyilván a gyerekeket, mintha több mint 50 igazolatlan órájuk lett volna.

Pedig teljesen egyértelműen bebizonyosodott, hogy a szülőknek volt igazuk, és jogellenesen vonták meg a családi pótlékot

– mondta Szabó Attila a HVG-nek.

A probléma ráadásul nem oldódott meg azzal, hogy kiderült: a családoktól jogellenesen vonták meg az ellátást. Szabó Attila szerint a Magyar Államkincstár arról tájékoztatta a TASZ-t, hogy nincs kidolgozott eljárás az ilyen esetekben elmaradt családi pótlék utólagos kifizetésére.

Emiatt az érintettek akár több havi családi pótlékot is elveszíthetnek. Bár bírósághoz fordulhatnának, a jogsegélyszolgálat vezetője szerint egy per költsége jóval magasabb lehet annál a néhány tízezer forintnál, amit az érintettek végül visszakaphatnának.

Az 50 ezer forintos első részletet is bukhatják

Az ügy az iskolakezdési támogatás miatt most újabb problémát okoz az érintett családoknak. A Tisza-kormány által bevezetett, összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás első, 50 ezer forintos részletét ugyanis azok kaphatják meg, akik augusztusban jogosultak voltak családi pótlékra.

Ez azt jelenti, hogy azok a családok, amelyektől jogellenesen vonták meg a családi pótlékot, az iskolakezdési támogatás első részletétől is eleshetnek. Egyelőre az sem tisztázott, hogy mi történik a támogatás második, szintén 50 ezer forintos részletével. Szabó Attila szerint még nem egyértelmű, hogy annak kifizetését is az augusztusi családipótlék-jogosultsághoz kötik-e.

Az ombudsmanhoz fordul a TASZ

A TASZ jogsegélyszolgálatának vezetője szerint maga a családi pótlék megvonására vonatkozó szabályozás is elsősorban a nehéz helyzetben lévő családokat sújtja. A sok hiányzás mögött ugyanis gyakran betegség, rossz családi körülmények vagy közlekedési problémák állnak.

A szervezet ezért az ombudsmanhoz fordul, és azt szeretné elérni, hogy vizsgálják felül a családi pótlék megvonásának rendszerét.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.