Kérheti az óvoda a GYES-en vagy GYED-en lévő szülőtől, hogy előbb vigye haza a gyereket?

„Anyuka úgyis otthon van a kistestvérrel, vigye haza ebéd után a nagyobbat” – időről időre találkozhatnak hasonló kéréssel az óvodás gyerekek szülei. De megteheti-e az óvoda, hogy arra kéri a GYES-en vagy GYED-en lévő szülőket, vigyék haza korábban a gyereküket? És mi történik akkor, ha az intézmény létszámhiányra hivatkozva küldené haza a gyerekeket? Megnéztük, mit mondanak a szabályok.

A rövid válasz az, hogy önmagában attól, hogy egy szülő GYES-en vagy GYED-en van egy kisebb testvérrel, az óvodás gyerekét nem lehet egyszerűen hazaküldeni, és azt sem lehet előírni számára, hogy például ebéd után rendszeresen vigye haza.

A köznevelési törvény szerint az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Ráadásul annak a gyermeknek, aki az adott év augusztus 31-éig betölti a harmadik életévét, a nevelési év kezdetétől legalább napi négy órában részt kell vennie az óvodai foglalkozásokon.

A jogszabály nem tesz különbséget aszerint, hogy a gyermek édesanyja vagy édesapja dolgozik-e, otthon van-e egy kisebb testvérrel, illetve GYES-t vagy GYED-et kap-e.

Kérheti az óvoda, hogy vigyék haza korábban a gyereket?

Kérni, javasolni természetesen lehet. Ha például egy rendkívüli helyzetben az óvoda arra kéri azokat a családokat, amelyek meg tudják oldani, hogy aznap korábban vigyék haza a gyereküket, a szülők önként dönthetnek úgy, hogy segítenek az intézménynek. Ez azonban nem ugyanaz, mint kötelezővé tenni a korábbi hazavitelt.

A 20/2012-es EMMI-rendelet szerint az óvodai napirendet úgy kell kialakítani, hogy a szülők a házirendben meghatározottak szerint, az óvodai tevékenység zavarása nélkül behozhassák és hazavihessék gyermeküket. A rendelet azt is kimondja, hogy még az óvodai nevelés nélküli munkanapokon is biztosítani kell a gyermek felügyeletét, ha ezt a szülő igényli. Vagyis az, hogy egy szülő éppen otthon van egy kisebb gyerekkel, önmagában nem ad jogalapot arra, hogy az óvoda egyoldalúan lerövidítse a nagyobb gyermek óvodában tölthető idejét.

Nem lehet különbséget tenni a dolgozó és a GYES-en lévő szülők között

A gyakorlatban előfordulhat, hogy létszámhiány, helyettesítési nehézségek vagy más szervezési probléma miatt az óvoda elsősorban azokat a szülőket keresi meg, akikről feltételezi, hogy könnyebben meg tudják oldani gyermekük napközbeni felügyeletét. Így kerülhetnek előtérbe például a GYES-en vagy GYED-en lévő szülők.

Fontos azonban különválasztani az önkéntes segítségkérést attól, amikor az intézmény ezt kötelezettségként kezeli. A köznevelési szabályok nem tartalmaznak olyan rendelkezést, amely szerint a GYES-en vagy GYED-en lévő szülő gyermekének rövidebb óvodai ellátás járna, vagy az ilyen családoktól az óvoda megkövetelhetné a korábbi hazavitelt.

Az óvodába felvett gyermek óvodai jogviszonyban áll az intézménnyel, az intézmény működési rendjét és a gyermekek benntartózkodásának szabályait pedig az óvoda szabályzatai határozzák meg a jogszabályi kereteken belül.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.