Bóna Szabolcs: két iskolát tennének egy épületbe, veszélybe kerülhet egy kertészeti technikum

Az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter arról posztolt, hogy az MTK egy 114 éves budapesti kertészeti technikum épületébe költöztetné az általa létrehozni tervezett sportiskolát. Bóna Szabolcs szerint azonban a technikum már most is több mint 102 százalékos kihasználtsággal működik, ezért a minisztérium lépéseket tesz az intézmény további működésének biztosításáért.

Bóna Szabolcs bejegyzése szerint az MTK – amelynek elnöke Deutsch Tamás – olyan folyamatot indított el, amelynek eredményeként a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum épületébe költözhetne az MTK által létrehozni tervezett Brüll Alfréd Sportiskola – írta pénteki Facebook-bejegyzésében Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter.

A miniszter szerint azonban a két intézmény nem férne el ugyanabban az épületben. A technikum jelenleg is több mint 102 százalékos kihasználtsággal működik, tornatermét pedig napi 13 órában használják. „Két iskola egyszerűen nem fér el ugyanabban az épületben” – fogalmazott.

Bóna szerint ha a terv megvalósul, annak komoly következményei lehetnek a technikum számára. Veszélybe kerülhet az intézmény önállósága, vagy el kell költöznie jelenlegi helyéről, ami több milliárd forintos kiadást jelenthetne.

A miniszter ezért azt ígérte, hogy az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a technikum működése ne kerüljön veszélybe.

Több mint száz éve képeznek itt szakembereket

Bóna Szabolcs a posztjában arra is kitért, miért tartja fontosnak az intézmény megőrzését. A Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum 114 éves múltra tekint vissza, és kertészeket, parképítőket, valamint földmérő szakembereket képez.

A miniszter közlése szerint az iskola tanulóinak száma az elmúlt években 266-ról 483-ra emelkedett, diákjai pedig nemzetközi versenyeken is kiemelkedő eredményeket érnek el. Az intézmény szakmai munkájához tartozik az országos jelentőségű botanikus kert és a 92 éves japánkert is.

Borítókép: zuglo.hu

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.