Rehabilitációt kér a státusztörvény miatt távozó pedagógus: „Mi nem a tanítást utasítottuk el”

Törvényi, jogi, erkölcsi és anyagi rehabilitációt sürget a státusztörvény miatt távozó pedagógusok számára Inczeffy Szabolcs, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) tagja. A matematika–fizika szakos tanár szerint téves az a kép, hogy az érintettek önként hagyták el a pályát, valójában az új jogviszonyt utasították el.

A státusztörvény miatt a közoktatásból távozó pedagógusok rehabilitációját sürgeti Inczeffy Szabolcs, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) tagja - olvasható a PDSZ blogján.

A tanár emlékeztetett arra, hogy a státusztörvény bevezetésekor mintegy 1200 pedagógus jogviszonya szűnt meg, miután nem fogadták el az új foglalkoztatási formát.

Nem igaz az az általános vélekedés, hogy mi önként hagytuk el a pályát vagy feladtuk a hivatásunkat. Mi nem a tanítást utasítottuk el, hanem a státusztörvény által létrehozott új köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt.

-hangsúlyozta.

Inczeffy Szabolcs szerint többen a jogviszony megszűnése után is szerettek volna tovább tanítani, akár óraadóként is, erre azonban a tankerületek gyakorlata miatt nem volt valódi lehetőség.

Ő például 2023 szeptemberében nyilatkozott arról, nem fogadja el a 2024. január 1-jétől életbe lépő új jogviszonyt, ennek ellenére közalkalmazotti jogviszonya már 2023. november 30-án, a törvény erejénél fogva megszűnt. A pedagógus szerint ez jogilag és etikailag is aggályos helyzetet teremtett, hiszen nem a még fennálló közalkalmazotti jogviszony megszüntetését kérte, hanem azt jelezte, hogy az új jogállásban nem kíván dolgozni.

A PDSZ-tag pedagógus azt javasolja, hogy az új kormány törvényi szinten ismerje el: a státusztörvény bevezetése és a közalkalmazotti jogviszony megszüntetése hibás döntés volt. Emellett jogi rehabilitációt is sürget, mert álláspontja szerint a jogviszonyok megszüntetése sérthette a jogbiztonság és a tisztességes eljárás követelményeit.

Erkölcsi rehabilitációként azt várja, hogy hivatalosan is mondják ki: a státusztörvényt elutasító pedagógusok jóhiszeműen, a diákok és a pedagógusi hivatás érdekében cselekedtek. Emellett anyagi jóvátételt is javasol azoknak, akik kizárólag a jogviszonyváltás elutasítása miatt veszítették el állásukat.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.