Játékmotor-ügy: Kátai-Németh feljelentést tett

A szociális és családügyi miniszter elmondta, a többszörös túlárazás miatt berendelte az érintetteket és megvizsgálta a dokumentumokat.

„Feljelentést tettem ismeretlen tettes ellen a Fidesz-kormány által megrendelt, háromszoros áron vásárolt játék kismotorok ügyében.”

– írta Kátai-Németh Vilmos, a szociális és családügyi miniszter Facebook-bejegyzésében, utalva arra, hogy a volt Kulturális és Innovációs Minisztérium 2025-ben 12 ezer műanyag játék kismotor gyártására és raktározására adott le rendelést Balásy Gyula cégeinek, összesen 239 millió Ft értékben.

Hozzátette: a bekért adatok alapján a jellemzően a bölcsődékben használt kisebb motorokat 16,470 forintos darabáron, a nagyobbakat 14 940 forintos darabáron adták el a minisztériumnak, miközben ezek valós piaci ára 5-6 ezer forint között mozog. A miniszter azt közölte:

A szerződésbe közreműködő személyeket ma berendeltem és megvizsgáltam a dokumentumokat. Kiderült, hogy a minisztérium képviseletében eljárók megszegték a vagyonkezelői kötelességüket, és nagy vagyoni hátrányt okoztak. Ezért feljelentést tettem a Budapesti Rendőrfőkaptányságon hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Nyitókép: Facebook / Kátai-Németh Vilmos

Hozzászólások