Arányaiban sok problémás diák, folyamatos fegyelmezés a tanórákon és a segítő szakemberek hiánya - csak néhány probléma, amiről egy falusi iskolában felsősöket tanító gyakornok pedagógus írt szerkesztőségünknek. Levelét teljes egészében közöljük.
Friss diplomás tanárként félévkor különösen nehéz főállású állást találni. Így kerültem én is óraadóként egy KLIK-es iskolába, ahol felső tagozatos diákokat tanítok. Az intézmény egy falusi iskola, amely több település együttműködésével működik, ezért a tanulói összetétel rendkívül heterogén.
Már az első hetek tapasztalatai alapján világossá vált, hogy a diákok között jelentős különbségek figyelhetők meg kulturális, szociális és tanulási háttér tekintetében.
Számos tanuló különleges bánásmódot igényel, legyen szó tanulási nehézségekről, magatartási problémákról vagy családi háttérből fakadó hátrányokról.
Ezzel párhuzamosan jelen vannak azok a tanulók is, akiket a pedagógusok gyakran „rossz gyerekként” bélyegeznek meg, noha esetükben sokszor inkább következetes nevelési hiányosságok és feldolgozatlan feszültségek állnak a problémás viselkedés hátterében. Ezek a jelenségek évfolyamonként eltérő mértékben jelentkeznek, de különösen a 7–8. évfolyamon válnak hangsúlyossá.
Az intézmény tárgyi feltételei alapvetően megfelelőek: modern eszközök, jól felszerelt tantermek, digitális lehetőségek állnak rendelkezésre. Elméletben minden adott lenne ahhoz, hogy korszerű, differenciált és élményalapú oktatás valósuljon meg. A tanulói teljesítményeket vizsgálva azonban egyértelműen látszik, hogy ezek a lehetőségek nem tudnak érvényesülni a gyakorlatban.
A 7. és 8. évfolyamon több lemorzsolódással veszélyeztetett tanuló van, az osztályátlagok alacsonyak, és gyakori a motiváció teljes hiánya.
Különösen aggasztó, hogy a végzős osztályok is gyengén teljesítenek a felvételi félév során. Ez szakmailag azért is riasztó, mert ebben az időszakban már egyfajta összegzése kellene megjelenjen az általános iskolai éveknek.
Ehelyett sok tanulónál alapvető tanulási rutinok, felelősségtudat és kitartás hiánya tapasztalható.
Felmerül a kérdés, hogy ezek a diákok hogyan fognak megállni a helyüket a középiskolai követelményrendszerben, ahol még nagyobb önállóságot és fegyelmet várnak el tőlük.
A mindennapi pedagógiai munkában jól érzékelhető, hogy a jelenlegi 7–8. évfolyamos generációnál sok esetben hiányzik a következetes szabályrendszer, mind az iskolában, mind a családi háttérben. Ennek következményeként a tanórák jelentős része nem az érdemi tanulásról, hanem a fegyelmezésről, konfliktuskezelésről és a figyelem folyamatos visszatereléséről szól. Ez hosszú távon a pedagógusokat is demotiválja, és jelentős érzelmi terhelést jelent számukra.
A tantestületben gyakran elhangzó mondat, hogy „innen szép nyerni”. Ez a kijelentés egyszerre tükröz iróniát, beletörődést és túlélési stratégiát. Bár fontos a realitásérzék és az elfogadás, szakmailag mégis kérdéses, hogy ez a hozzáállás mennyiben segíti elő a valódi változást. Ha már az általános iskolai évek során normalizálódik az alacsony elvárás és a kudarc elfogadása, az hosszú távon tovább rontja a tanulók esélyeit.
Természetesen vannak motivált tanulók, elhivatott kollégák és működő pedagógiai gyakorlatok is. Mégis, összességében jól látszik, hogy rendszerszintű problémákról van szó. Ha a pedagógusok és a szülők között nincs valódi együttműködés, ha a nevelési elvek nincsenek összhangban, akkor a tanulók későbbi munkaerőpiaci beilleszkedése is veszélybe kerülhet.
A helyzetet tovább nehezíti a segítő szakemberek hiánya. Az utazó pedagógiai asszisztensek jelenléte rendszertelen, így nem tudnak stabil támogatást nyújtani sem a tanulóknak, sem a pedagógusoknak. Az iskolaorvos csak alkalmanként elérhető, ami különösen problémás egy olyan intézményben, ahol sok a hátrányos helyzetű és egészségügyi szempontból is veszélyeztetett tanuló. Ezek nem az iskola hibái, hanem egy túlterhelt, alulfinanszírozott rendszer következményei, ahol egyszerűen nincs elegendő szakember.
Spontán jelenség vagy rendszerszintű probléma, ha jobb körülmények között élő tanulókat a szülők olyan iskolába viszik, ahol alig vagy nincsenek hátrányos helyzetű diákok? Mit lehet ez ellen tenni, és ha minden így marad, annak milyen következményei lehetnek? Nahalka István oktatáskutatóval beszélgettünk.
