Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Fontos kérdésre válaszolunk, ha jövőre középiskolába készültök.
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a tanulmányi területnek csupán felvételi eljárás során van szerepe, és nem egyezik meg az osztállyal.
Az OH kitért arra is, hogy az egy tanulmányi területre felvételt nyerő jelentkezőkből több osztály is kialakítható, de lehetséges az is, hogy az iskola több tanulmányi területre felvettekből szervez majd a későbbiek során egy osztályt.
A középiskolai felvételivel részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.