Kiderült, miért tűnt el hirtelen az egyházi iskolák szegregációjával foglalkozó jelentés az ombudsmani hivatal oldaláról

Az esettel kapcsolatban az alapjogi biztos hivatala közleményt adott ki.

A Civil Közoktatási Platform szerkesztőségünk részére is elküldött leveléből kiderült, hogy az ombudsmani hivatal a honlap tartalmáról szóló  közleményben indokolta meg a dokumentum eltüntetését.

Ebben pedig jogsértőnek nevezik a régi biztoshelyettes által az új alapjogi biztos hivatalba lépése után közzétett dokumentumokat, és jelzik, hogy azoknak nincs helyük a honlapon.

"Amellett, hogy teljesen abszurd, hogy egy elkészült, már közzétett vizsgálati eredményt eltüntetnek, anélkül, hogy cáfolnák a benne szereplő megállapításokat, a közlemény jogsértést alátámasztó megállapításai is tévesek. Az indoklásban a helyettes által jegyzett jelentés jogi feltételeiről van szó - esetünkben azonban nem jelentésről, hanem állásfoglalásról van szó, amellyel kapcsolatban nincsenek törvényi előírások" - hangsúlyozta a CKP.

Korábban az Eduline-on is megírtuk, hogy Szalayné Sándor Erzsébet nemzetiségi ombudsman jelentéséből kiderült, hogy ahol új egyházi óvoda vagy iskola jött létre, ott a nem roma gyerekek tömegesen hagyták el az állami intézményeket. Ennek következményeként az állami iskolák néhány éven belül szinte teljesen roma tanulókkal teltek meg, miközben a nem roma gyerekekkel együtt a képzettebb pedagógusok is távoztak. Ez a folyamat tovább rontotta az állami iskolák oktatási színvonalát és erősítette a társadalmi elkülönülést.

Ez a jelentés tűnt el november 16-án az ombudsmani hivatal honlapjáról.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.