Megvan, hány gyerek sajátos nevelésű igényű az óvodákban

Az ovis SNI-s diákok száma is folyamatosan emelkedik.

A KSH friss, 2024-2025-ös tanévre vonatkozó adataiból kiderült, hogy az óvodákban már 12748 sajátos nevelési igényű gyerek volt. Ez a szám 2020-ban és 2021-ben még 10 ezer körül mozgott, majd 2022-ben átlépte a 11 ezret, és 2023-ban pedig a 12 ezret.

Ezzel párhuzamosan az óvodákban, az általános-és középiskolákban összesen a számuk egy év alatt 104 865 főről 109 430 főre emelkedett.

A többségük - közel 50 ezren - súlyos tanulási zavarral küzd. Az autizmus spektrumzavarral diagnosztizált diákok száma egy tanév alatt 11685 főről 13238 főre nőtt, a súlyos figyelem zavarral rendelkezőké pedig 6940-ről 7875 főre.

Az SNI-s diákok helyzetével az Eduline-on is több cikkben foglalkoztunk. Jelenleg az egyik legnagyobb probléma az ő esetükben is a szakemberhiány, ugyanis nem az számít, hogy a gyerek mit tud, mire képes és mennyiben tud beilleszkedni a közösségbe, hanem az, hogy mi az elérhető; mi az infrastruktúra és mennyire van elérhető gyógypedagógus szakember.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.