Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Valószínűségi kísérletek, felszín-és térfogatszámítás – csak néhány dolog, amit kérhetnek matekból a központi írásbelin. Ugyanis 2026. január 24-én írják a negyedikesek, hatodikosok és azok a nyolcadikosok a központi írásbelit magyarból és matekból, akik olyan középiskolába szeretnének bekerülni, ahol ez felvételi követelmény. Mutatjuk, évfolyamonként milyen témakörök szerepelhetnek a matek feladatsorokban.
A központi írásbelin a matek vizsgasor évfolyamtól függetlenül 45 perces, melynek keretében 10 feladatot kell megoldaniuk a diákoknak. Ez azonban nem könnyű, hiszen nem egy hagyományos tesztről van szó, ahol csak és kizárólag az iskolai tananyagot kérik számon. A központi írásbeli ugyanis méri a középiskolához szükséges készségeket és kompetenciákat is, így sokszor a tanultakat újszerű, néha egészen szokatlan módon kell alkalmazniuk a felvételizőknek.
Hogy matekból ez mennyire nehéz, jól mutatja, hogy a 2025-ös központi írásbelin átlagosan
Vagyis, ha valaki nyolcadikban az 50 pontból már 23 pontot szerzett, akkor már átlagon felül teljesített. Egy magas pontszámhoz, ha valaki egy HVG top100-as elitgimibe szeretne bekerülni, azonban rengeteget kell gyakorolni, és a felkészülést nem szabad az utolsó hétre, napokra hagyni.
HVG Középiskolai rangsor 2026 |
Idén is összeállította a középiskolai rangsorát a HVG. Nézd meg a teljes listát Magyarország száz legjobb középiskolájáról a hvg360-on. A nyomtatott kiadványt, amely bővebb ismertetőt is tartalmaz, itt tudod megrendelni, vagy október 28-tól az újságárusoknál is beszerezhető. |
Az Oktatási Hivatal évfolyamonként már közzétette matekból is a témaköröket, melyek az alábbiak.

Negyedikesek
A nyolcosztályos gimibe készülőknél felvételin a 10000-es számkör biztos ismerete kulcsfontosságú. A feladatok között a számolási műveletek mellett sok logikai és rendszerezési probléma is megjelenhet.
| Középiskolába felvételizel? |
Lépj be te is a "Középiskolai felvételi 2026 - minden fontos infó egy helyen" Facebook-csoportba! Értesülj az elsők között többek között:a felvételi követelményekrőla középiskolai pontszámításról a legjobb gimnáziumokról a központi írásbeliről valamint az ideiglenes-és egyeztetett listákról.
Ha van kérdésed, tedd fel nyugodtan a csoportban, segítünk. |
Hatodikosok
Hatodikban már összetettebb gondolkodásra, több lépéses megoldásokra van szükség. A feladatok a számolás mellett a logikai, rendszerezési és geometriai látásmódot is vizsgálják.
Nyolcadikosok
A nyolcadikos felvételi már a komplex problémamegoldásról szól: algebrai kifejezések, arányosságok, statisztika és geometriai transzformációk is előfordulnak.
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint "az ez évi feladatlapok, sem felfogásukban, sem szerkezeti szempontból nem térnek el lényegesen az utóbbi évek feladatlapjaitól. Témaköreikben, különös tekintettel a számkör bővítésére, minimális eltérés tapasztalható. Ennek megfelelően az előző évek feladatlapjai nagy mértékben felhasználhatók az eredményes felkészüléshez." A korábbi évek vizsgasorait itt nézhetitek meg.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.