Erről a határidőről az őszi szünetben se feledkezzetek el

Ha szeretnétek ingyen laptopot kapni, mutatjuk, meddig igényelhetitek.

  • Székács Linda

November 5-ig, azaz nagyjából még egy hétig jelezhetitek a Krétában, ha szeretnétek ingyen notebookot igényelni - eddig hosszabbították meg ugyanis Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár szerint a digitális eszközök igénylési határidejét.

Ennek menete a következő:

  • Az igénylés kizárólag a KRÉTA rendszerben történhet a következő lépések szerint:
  • A szülő belép a KRÉTA felületére.
  • A menüben kiválasztja az „Eszköz ügyintézés” és „Eszköz igénylése” opciót.
  • A megjelenő űrlapon a szülő adatait kell megadni, hiszen ő veheti majd át az eszközt az iskolában.
  • Ezután el kell fogadni az általános szerződési feltételeket és az adatvédelmi tájékoztatót.
  • Végül a „Regisztráció benyújtása” gombra kattintva lehet elküldeni az igénylést.
  • A sikeres regisztráció után az iskola visszajelzést küld az átvétel pontos időpontjáról és módjáról.

Az okoseszközökre egyébként elsősorban az 5. és 9. osztályosok jogosultak, idén azonban ők már nem új notebookokat kapnak, hanem azokat a használt, de a nyár folyamán felújított eszközöket, amiket korábban a végzősök visszaadtak.

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.