Már októberben lesz egy ledolgozós szombati munkanap

Ekkor kell ledolgozni az október 23-i hosszú hétvégét.

  • Székács Linda

Nem kell túl sokat várni a 2025/26-os tanév első hosszú hétvégéjére, hiszen október 23. idén csütörtöki napra esik, az azt követő péntek pedig szintén munkaszüneti nap lesz, így a diákok és a szülők is négy napon keresztül pihenhetnek majd otthon. Sőt, a tanulók számára ez már belelóg az őszi szünetbe, ami így október 23-tól november 2-ig fog tartani.

Ennek ugyanakkor ára van. A pénteki napot, azaz október 24-ét áthelyezett munkanapon, október 18-án szombaton kell majd ledolgozni mindenkinek, hacsaknem határoz arról máshogy az iskola intézményvezetője.

Az igazgató ugyanis elrendelhet tanítás nélküli munkanapot vagy akár igazgatói szünetet is.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.