„Nem a falusi kisiskola viszi el a pénzt, hanem az, hogy egy közepes városban több gimnázium van"

Lannert Judit oktatáskutató szerint a hazai iskolarendszerben egyszerre van jelen a rendszerben a hiány és a pazarlás.

A szakember a hvg360-nak úgy fogalmazott, hogy "túl sok pedagógust használunk egy rossz rendszerben, alacsony bérért. " Ennek pedig az az oka, hogy kicsik az iskolák. Például az általános iskolák közel felébe 150-nél kevesebb diák jár.

Az idei tanévben:

  • mintegy 80 olyan általános iskola volt, ahol egyetlen diák sem kezdte meg az elsőt.
  • közel 200 intézményben pedig 10-nél kevesebb elsőst vettek fel.

Lannert szerint egy néhány fős osztály tanításáhot ugyanúgy egy pedagógus kell, mint egy 35 főséhez. A helyzeten az sem segít, hogy a sok tantárgyból álló NAT szintén növeli a pedagógusok iránti igényt.

Az oktatáskutató kiemelte, hogy a tanár-diák aránynál sokkal fontosabb, hogy az iskolában meg tudják-e oldani a kis csoportost oktatást jó pedagógussal vagy sem. Ezt viszont csak egy nagyobb intézményben lehet megvalósítani. Ott az alacsony heti óraszámok ellenére is meg tudnak fizetni egy fizikatanárt, mert meglenne szükséges órájuk.

'Ha viszont van a településen több kisiskola, benne sok (rossz) pedagógus, attól nem lesz jó az oktatás” - jegyezte meg, majd kitért arra is, hogy egy hatékonyabb iskolaszerkezet kialakítása azzal is járhat, hogy nem lesz minden tanárra szükség.

Az oktatáskutató hozzátette, hogy a legnagyobb problémák a kis gimnáziumokkal vannak.

Nem a falusi kisiskola viszi el a pénzt, hanem az, hogy egy közepes városban több gimnázium van, ahelyett, hogy lenne egy vagy két nagy és jó gimnázium.

- emelte ki.

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.