Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A XVIII. kerületi Kondor Béla Általános Iskola megszüntetésén már régóta dolgozik a Külső-Pesti Tankerületi Központ. Van olyan szülő, aki most arról számolt be, hogy azzal hívták fel a tankerület munkatársai, hogy ne írassa be a gyerekét az említett intézménybe.
A szülők szerint a Külső-Pesti Tankerület több esetben is szándékosan akadályozta az elsős gyerekek beiratkozását a Kondor Béla Általános Iskolába, ezért az Oktatási Jogok Biztosához fordultak - számolt be róla a Népszava a szülők által megfogalmazott levél alapján.
Ebben az érintettek azt írták; az említett tankerületi központ az elmúlt hónapokban
mindent megtett annak érdekében, hogy a Budapest XVIII. kerületében található Kondor Béla Általános Iskola első osztálya szeptembertől ne indulhasson el a törvényben előírt minimális, 14 fős létszámmal sem.
Előfordult például, hogy a tankerületi központ munkatársai telefonon hívták fel őket, hogy keressenek másik iskolát a gyerekeik számára, mert a Kondor "úgyis megszűnik."
Nem most kezdődött
A Népszava emlékeztet arra, hogy az általános iskola kálváriája nem most kezdődött. Annak ellenére ugyanis, hogy az intézményt 2011-ben Balog Zoltán, akkori emberi erőforrás miniszter kitüntette a kimagasló munkájukért, 2023-ban egyházi fenntartásba akarták helyezni. Aztán, mivel a szülők tiltakozása miatt ez végül nem valósult meg, idén először arra tett kísérletet a tankerületi központ, hogy összevonják egy másik iskolával. Ebben a formájában tehát az intézmény megszűnt volna, de közösségi összefogással végül ezt is sikerült megakadályozni.
A tankerület ezt követően egy következő fokozatra kapcsolt és egyszerűen úgy döntöttek, nem engedélyezik az első osztály indítását az idei tanévben. És bár a szülők nyomására végül ettől is elálltak, az első osztályt alacsony létszámra hivatkozva csak egy másik évfolyammal összevonva indíthatnak, holott a szülők szerint bőven megvolt az osztályindításhoz szükséges minimum 14 fő.
Szerintük 19 körzetes és 5 körzeten kívüli leendő elsős jelentkezett a Kondorba, akik közül végül csak 8 körzetes gyereket vettek fel, a körzeten kívülieket pedig indoklás nélkül elutasították.
Ezt ugyanakkor a tankerületi központ tagadja, a lapnak küldött válaszlevelükben azt írták; a hatályos jogszabályok alapján minden körzetes tanulót, akik azt kérték, felvették a Kondor Béla Általános Iskolába, a szabad férőhelyek függvényében pedig a nem körzetes tanulók is beiratkozhattak.
Hozzátették, hogy a tankerületi központ mérlegeli a befogadóképességet, a testvérek tanulói jogviszonyát, az iskola szakmai munkáját, a tanuló tanuláshoz való jogának érvényesülését.
Arra a kérdésre viszont nem érkezett egyértelmű válasz, hogy
A szülők szerint sérült a szabad iskolaválasztáshoz való joguk, arról pedig semmilyen tájékoztatást nem kaptak, hogy azok a gyerekek, akiket sikerült beiratni, milyen osztályösszevonásra számíthatnak.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.