Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A kormányhivatal szerint van elég hely Szegeden a speciális igényű gyerekeknek, de a gyakorlat más képet mutat.
Tavaly nyáron a szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium már az új tanévre készült, sőt, épp egy pályázati pénzből felújított tornaterem átadását tervezték, amikor a tanévkezdés előtt néhány nappal a kormányhivatal egyetlen tollvonással törölte az intézményt a nyilvántartásból. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) fenntartásában működő iskola több mint 150 – főként sajátos nevelési igényű, köztük autista – gyereket látott el.
A kormányhivatal akkor azzal indokolta a bezárást, hogy az intézmény körülbelül 140 millió forintos tartozást halmozott fel, ami szerintük veszélyeztette a gyerekek zavartalan oktatását.
Bár a kormányzat azzal védekezett, hogy más intézményekben elegendő férőhely áll rendelkezésre, a gyakorlat egészen más képet mutat. A gyerekeket közel negyven – többnyire nem is szegedi – iskolába szórták szét. Sokuk nagy létszámú osztályokba került, ahol nem kapták meg a számukra elengedhetetlen fejlesztői támogatást.
Nincs elegendő fejlesztőpedagógus, az intézmények nem tudják biztosítani azokat a feltételeket, amelyekre ezeknek a gyerekeknek szükségük lenne
– mondta a Népszavának Novákné Finta Csilla, a bezárt iskola korábbi szülői munkaközösségének elnöke.
A szülők jelentős része délutáni különfoglalkozásokkal próbálta pótolni az iskola elvesztését, sokan még mindig keresik a megfelelő oktatási környezetet. Egyfajta menedéket jelentett számukra az Esélyteremtő Ház, amelyet a Wesley-ből kikerült pedagógusok közreműködésével a szülők hoztak létre a bezárt iskola épületében. Az intézmény novemberben indult, és alig három hónap alatt megháromszorozódott a gyereklétszám, mára pedig meghaladja a nyolcvan főt.
„Gyorsan kiderült, mennyire fontos a külső segítség ahhoz, hogy ezek a gyerekek helyt tudjanak állni. Már olyan családok is jelentkeznek hozzánk, akik korábban nem is jártak a Wesley-be” – tette hozzá Novákné.
A fejlesztőházat az Esélyteremtő Wesley Közhasznú Alapítvány működteti – amely korábban az iskola alapítványa volt –, szülői hozzájárulásból, önkormányzati támogatásokból, pályázati pénzekből és magánadományokból. Azonban az Esélyteremtő Ház nem számít hivatalos iskolának, így a Wesley-iskola jogutódlás nélküli megszűnését sem tudja teljesen orvosolni.
A szülők és pedagógusok mindent megtesznek annak érdekében, hogy újra hivatalosan működő iskolát hozzanak létre, amely továbbvihetné a Wesley örökségét. Három alkalommal is kérelmezték a nyilvántartásba vételt, ám mindannyiszor elutasította őket a kormányhivatal. Indoklásuk szerint Szegeden elegendő férőhely van
a speciális igényű gyerekek számára, így nincs szükség új intézményre.
Novákné Finta Csilla nem érti az érvelést, szerinte a valóság teljesen mást mutat, de nem adják fel, bírósághoz fordulnak.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.