Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős miniszterelnöki biztos összeszámolta, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Facebook-oldalán „22!” Pride- felvonulással kapcsolatos poszt jelent meg, és szerinte ebből az a következtetés vonható le, hogy a szakszervezet „már holnap megnyitná az óvodák kapuit a drag queen – álarcos bálkirálynőknek”. A PDSZ reagált a vádakra.
A Facebook-bejegyzésében azt is kiemelte Balatoni Katalin, hogy „ha rajtuk múlna (PDSZ):
Majd a poszt végén azt is kiemelte, hogy:
„Nagyon nem lepődtem meg a PDSZ megnyilvánulásán, de azért feltételeztem, hogy vissza tudják fogni magukat. Eddig is tudtuk, hogy a pedagógusok érdekeit csak látszólag képviselik, hogy pedagógusainkat politikai célokra használják, de most minden határt átléptek, és világossá vált, hogy a gyermekek érdeke sem szent!”
A menet eleje a Gellért téren, a vége a Deákon volt - több tízezren vonulhattak az idei Pride-on
A PDSZ az őket bíráló bejegyzésre nyílt levélben reagált. Ebben többek között kiemelték, hogy szerintük Balatoni – most már sokadjára – köznevelési vezetőként szakmai párbeszéd helyett politikai kampányeszközként használja a nyilvánosságot, és a jelenlegi, ezúttal a PDSZ elleni kirohanásában „párbeszéd helyett rágalmazásból, érvek helyett ellenségképzésből építkezik.”
Kitértek arra is, hogy Balatoni bejegyzéséhez csatolt képen, „a logójuknak az áthúzása és a gátlástalan hazugságok terjesztése nemcsak méltatlan, hanem tudatos lejáratási kísérlet, amely a szakszervezeti mozgalmat, a demokratikus vitakultúrát és a pedagógusok becsületét egyaránt támadja”. Többek között ezért is továbbítják miniszterelnöki biztos bejegyzését nemzetközi szakszervezeti partnereiknek, így biztosítva azt, hogy a leírtak ne maradjanak észrevétlenül.
„A PDSZ nem ideológiai szervezet, de nem is hallgathat, amikor a hatalom emberei a szabadság, az emberi jogok, az elfogadás, a tudás és a tisztelet ellen hergelik a társadalmat. A gyermekeink jövője nem pártpropaganda kérdése. És nem hagyjuk, hogy a kirekesztés, a félelemkeltés vagy az államilag szponzorált gyűlöletkampány váljon „normává” a közoktatásban.” – emelte ki a szakszervezet.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.