Rendőrnek adta ki magát egy 59 éves férfi, hogy kirúgasson egy szentendrei tanárt

Nem járt sikerrel.

  • Székács Linda

Egy a hivatásos rendőrök igazolványához megtévesztésig hasonlító hamisítvánnyal rendőr tábornoknak adta ki magát egy férfi Szentendrén, hogy ismerőse panaszát követően megpróbáljon kirúgatni egy tanárt - írja a police.hu.

A Szentendrei Rendőrkapitányságra május 29-én érkezett feljelentés egy tanuló édesapjától, hogy a város egyik iskolájában oktató tanár az intézmény honlapján közzétett, a gyermekeikről készült képeket a saját közösségimédia-felületein is megosztotta. Ehhez azonban a gyerekek szülei nem járultak hozzá.

Kiderült, hogy amikor az apuka megtudta ezt április végén, egy ismerőséhez, az 59 éves Gy. Gézához fordult. A férfi személyesen ment be az iskola vezetőihez mint rendőr tábornok, és ennek nyomatékosításához egy igazolványt is felmutatott, amely megtévesztésig hasonlít a hivatásos rendőrök igazolványához. Azt állította, hogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot képviseli, majd politikai kapcsolatokra, korábbi és aktív rendőrökre is hivatkozva azzal fenyegette meg az iskola igazgatóját, hogy a szóban forgó tanárt rúgja ki, mert ha nem teszi meg, abból baja lesz. A találkozó után a fenyegetőzést üzenetben is folytatta.

Erről a rendőrség is tudomást szerzett. A szentendrei nyomozók adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki, majd a férfit annak erdőkertesi lakcímén fogták el, előállították, és kényszerítés miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A lakásán tartott kutatás során fegyvert és lőszereket is találtak a rendőrök, ezért lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt is felelnie kell. A fegyver és a lőszerek mellett laptopot, mobiltelefont és több mint száz „RKSZ” (Rendészeti Kiképzők Szövetsége) feliratú, konkrét személyek nevére kiállított igazolványt foglaltak le. A szóban forgó szervezet és a rendőrség között kapcsolat, együttműködés nincs.

A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálják ezeket. A gyanúsított szabadlábon védekezhet.

 

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.