Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Két megrendezett eseményt is „eljátszottak” közösen, majd a résztvevők jutalmat is kaptak.
Közös képzést szervezett a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. bátaapáti létesítménye. Közreműködőként a palánki Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum közszolgálati technikus képzésben tanuló diákjai is részt vettek – írta a Police.hu.
Katonai sisak és gázálarc - a honvédség egy nyíregyházi oviban tartott bemutatót
A délelőtt folyamán két megrendezett eseményt „játszottak” el közösen. Az első szituációban két férfi akart a védett objektumba bejutni, melyet az RHK Kft. fegyveres őrei akadályoztak meg, és a szükséges protokoll végrehajtását követően átadták az „elkövetőket” a rendőröknek. A második szituációban pedig a diákoknak egy passzívan demonstráló csoportot kellett eljátszaniuk.


A „tömeget” a rendőrség csapatszolgálati századának tagjai „számolták fel”.
A közreműködő diákok részvételi díja sem maradt el. Jutalmul betekintést nyerhettek az RHK Kft. telephelyén folyó munkába, a felszín felett és alatt is.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.