Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Korábban csak korlátozták, most viszont teljesen kizárná a tinédzsereket a közösségi oldalakról Franciaországban.
Emmanuel Macron francia elnök kedden közölte, hogy már a következő hónapokban betiltják a 15 éven aluliak számára a közösségi oldalak használatát az országban – írta a Politico. A döntés azután született, hogy aznap reggel egy fiatal diák halálra késelt egy francia iskola előtt egy pedagógiai asszisztenst.
Az esetet az elnök a közösségi médián terjedő erőszakos jelenetek fiatalokra való káros hatásával indokolta. Azt is hozzátette, hogy az EU-nak kötelessége lenne lépnie a fiatalok közösségi médián eltöltött idejének korlátozásában, ha pedig nem teszi, akkor marad az egyetlen megoldás, a tiltás.
A sajtótájékoztatón arra is kitért, hogy késeket áruló online oldalakra is korhatárt fognak bevezetni, így „egy 15 éves gyerek nem fog tudni online szúró-vágó eszközt venni”.
Franciaországban, ahogy sok másik országban is már korábban bevezették, hogy 15 éves kor alatt csak szülői engedéllyel férhessenek hozzá a közösségi médiához a fiatalok. Ausztráliában hozták meg először azt a döntést, hogy a 16 éves kor alattiaknak betiltották a közösségi média használatát. Macron az X-en közzétett bejegyzése alapján, miszerint:
„Betiltom a közösségi média használatát a 15 év alattiaknak. A platformok képesek lesznek az életkor ellenőrzésére”
Franciaország lesz a következő, aki megteszi ezt a lépést.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.