Igazolványok nélkül Szombathelyre vonatozott a két eltűnt 11 éves fiú Egerből

A két fiú reggel azt mondta, hogy iskolába megy, de ehelyett vonatra szálltak.

Kedden délután körözést adott ki a rendőrség, mert eltűnt két 11 éves fiú Egerből - írja a heol.hu.

A kiskamaszok elvileg iskolába indultak, azonban oda már nem érkeztek meg. Az első hírek szerint az egri, majd a füzesabonyi vasútállomáson látták őket. Délután a rendőrség közleményt adott ki, amelyből kiderült, hogy mivel a két fiú feltehetően vonatra szállt, ezért kikérdezik a vasút dolgozóit és megnézik a kamera felvételeket.

Este a portál utolérte az egyik fiú édesanyját, aki azt mondta, hogy az osztálytársaik szerint Szlovákiába akart a két 11 éves eljutni. A gyerekeket délután a rendőrök már Budapesten a Keleti Pályaudvaron keresték, sikertelenül.

Végül a kiskamaszok estére igazolványok nélkül, feltehetően több átszállással Szombathelyig jutottak, ahol az állomáson épségben megtalálták őket.

 

 

 

 

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.