Otthon maradt a tesicuccom, a tanár a felszereléshiányra adhat egyest?

Bármelyikőtökkel előfordulhat, hogy a reggeli kapkodásban otthon hagyjátok a tesicuccotokat. Elmondjuk, hogy emiatt kaphattok-e egyest.

Azt jó, ha tudjátok, hogy az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala szerint, a tanórai felszereléshiányért nem adható egyes, mert az érdemjegy nem lehet fegyelmezési eszköz.

Azonban kitértek arra is, hogy "a tanórai felszerelés hiányát álláspontunk szerint annyiban lehet figyelembe venni, amennyiben a tanítási órán történő számonkérésben rögzített feladat teljesítéséhez az szükséges. Amennyiben a számonkérésben meghatározott feladatot a tanuló nem tudja teljesíteni - akár a felszerelés hiánya miatt - úgy akár elégtelenre is értékelhető. De a számonkérés esetétől eltekintve a felszerelés hiánya miatt a tanulónak elégtelen nem adható."

Vagyis, ha tesin éppen nem osztályoznak semmit sem, akkor nem kaphattok egyest, de ha aznap épp valamilyen gyakorlatra jegyet kaptok, akkor a tanárotok adhat nektek elégtelent.

 

 

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.