"Történelmi pillanat" - diákok és szülők osztályozhatják a pedagógusokat a KRÉTA-ban

„Gyermekem otthoni tanulását tanácsaival segíti”, „érthetően, jól magyarázza el az összefüggéseket” - többek között ilyen szempontok alapján értékelhetik egy egytől ötös skálán gimnazisták, szakiskolások, illetve az általános iskolába járó diákok szülei a tanárokat. A kérdőívek eredményét a pedagógusok teljesítményértékelésébe is beszámíthatják.

Május 14-e óta sokan kaptak jelzést a KRÉTA-ban arról, hogy már elérhetőek a rendszerben a tanárok munkáját véleményező kérdőívek. Az általános iskolások, alapfokú művészeti iskolások esetében a szülők, míg a gimnáziumba, szakgimnáziumba és szakiskolába járó 9-13. osztályosoknál maguk a diákok adhatnak visszajelzést arról, hogy milyennek látják az adott tanár munkáját.

Név nélkül mondhatnak véleményt a szülők és a diákok

Az Eduline birtokába került tájékoztató levelekből kiderült, hogy ez „egy történelmi pillanat”, mert korábban még nem volt példa arra, hogy rendezett, szabályozott keretek között név nélkül a szülők és a diákok véleményezhették volna a tanárokat.

A pedagógusok értékelése egységes, objektív szempontrendszer mentén történik. Az értékelés célja, hogy a pedagógus visszajelzést kapjon munkája megítéléséről, ezáltal támogassuk szakmai fejlődését, és elismerjük a kiemelkedő szakmai teljesítményeket.

-  írták a levelükben.

Ugyanakkor azt érdemes megjegyezni, hogy a pedagógusok teljesítményértékelését ebben a tanévben vezették be, de az eddig közzétett szempontok között sehol sem szerepelt a szülők vagy éppenséggel a diákok véleménye. (A TÉR-értékeléssel részletesen ebben a cikkünkben foglalkoztunk.)

Az üzenetben külön hangsúlyozták, hogy a kérdőív kitöltése teljesen anonim. Sem az igazgató, sem pedig a tanár nem fogja látni, hogy ki pontozta fel és ki le. Pontosan emiatt azt kérték a kitöltőktől, hogy csak reális, saját tapasztalatok alapján osztályozzák a pedagógust egy 1-től 5-ig terjedő skálán, és ha úgy érzik, akkor a végén fogalmazzák meg néhány mondatban a véleményüket.

A kérdőív egyébként 15 perces, és mobilapplikációból nem lehet érni, csak böngészőből.

 

Reviczky Zsolt

Segítőkészség, érdekes órák és kommunikáció a szülőkkel

A szülőknek kiküldött szempontok között szerepel többek között:

  • „A pedagógus időben tájékoztatja a szülőket és a tanulókat a programokról, tudnivalókról.”
  • „Értékelése, visszajelzései rendszeresek, a szülők számára is követhetőek.”
  • „Gyermekem otthoni tanulását tanácsaival segíti.”
  • „Felismeri a tanuló problémáit, tanulási nehézségeit és képes segítséget nyújtani.”
  • „Szülői kérdésre időben és pontosan reagál.”

A diákok pedig a következő pontok alapján osztályozhatják az őket tanító tanárokat:

  • „A diákokkal megértő, jó szándékú, emberséges.”
  • „Az osztályban felmerülő konfliktusokat jól kezeli.”
  • „Az órákat pontosan kezdjük és fejezzük be.”
  • „Ha van az osztályban valaki, aki lemaradt és nem érti a tananyagot, akkor segít neki felzárkózni.”
  • „Viselkedése kiszámítható, nem a pillanatnyi hangulattól függ.”
  • „Rendszeresen használja a digitális eszközöket és tartalmakat.”

Ez utóbbi különösen érdekes amiatt, hogy az idei tanévtől jóval körülményesebb bármilyen digitális, interaktív megoldást alkalmazni a tanórán, mert a jogszabály szerint a diákok csak akkor vehetik elő a laptopjukat, okostelefonjukat, ha arra külön a pedagógus engedélyt ad.

Ez azonban plusz adminisztrációt ró a tanárra, hiszen külön rögzíteni kell a tanulmányi rendszerben, beleértve “a birtoklás és a használat célját, az engedély érvényességének időtartamát és a birtokolható eszközt.

Az igazgató mérlegelheti az eredményeket

A tájékoztató levélben még az is szerepelt, hogy a kérdőívet nem kötelező kitölteni

de a visszajelzések súlya akkor lesz jelentős, ha sokan  beküldik a kérdőívet, így sok egyéni véleményből egy statisztikailag is értelmezhető, valós kép fog kialakulni a pedagógusok munkájáról.

- tették hozzá.

A diák és a szülői értékelések kapcsán az Oktatási Hivatalt is megkerestük, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy az igazgató a pedagógust a pedagógusok értékelési szempontrendszere szerint értékeli.

"Az értékeléshez számos adat/információ áll rendelkezésére, például: tanulói mérési adatok (a kompetenciamérések alapján), tanulmányi statisztikák (érdemjegyek alakulása, érettségi eredmények), továbbtanulási adatok, lemorzsolódási adatok, igazgatói, munkaközösség-vezetői óralátogatások, órák/ foglalkozások megtekintésének dokumentált tapasztalatai, külső értékelések megállapításai (intézményi tanfelügyelet alapján) és egyéb egyedi (szülői, tanulói ) visszajelzések, a kérdőívek adatai" - írták, majd kifejtették, hogy a teljesítményértékelés során a "vezető az értékeléshez szükséges adatokat összegyűjti, elemzi, és ennek alapján pontozza a pedagógus teljesítményét az egyes területeken. Az igazgató felelőssége és mérlegelési jogköre, hogy a szülői, tanulói kérdőívek eredményét is megfelelő körültekintéssel vegye figyelembe az értékelés során."

 

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.