Újabb iskoláknál helyeztek ki "Puszi és Pá" táblákat

Egyre több iskola előtt jelennek meg az aranyos táblák, amelyeknek fontos szerepe van az autós közlekedésben.

Április 28-tól új közlekedési szabály lépett életbe Solymáron és Pilisszentivánon az iskolák környékén - írja a HVG. Mostantól reggelente csak annyi időre lehet megállni az intézmények előtt, amíg a gyerek kiszáll a kocsiból, a sofőr pedig nem hagyhatja el a járművet.

Nincsen ennél cukibb közlekedési tábla

Solymáron az utóbbi időben elég kaotikus lett a reggeli forgalom a Templom téren, főleg azért, mert sok szülő a tiltás ellenére is hosszasan parkolt az iskola előtt. Emiatt a helyi önkormányzat bevezette a „Puszi és Pá” rendszert. Ennek lényege, hogy a diákok egy gyors puszit követően kiszállnak az autóból és a szülőknek utána egyből tovább is kell hajtaniuk.

 

HVG

Az új szabály miatt kérik a szülőket, hogy a sulis cuccok már eleve az utastérben legyenek annak érdekében, hogy a megengedettnél tovább ne kelljen az autókkal az iskola előtt várakozni.

Ha valakinek mégis hosszabb időre kell félreállnia, akkor kicsit arrébb, szabályosan parkolva ezt is meg tudja tenni. Az új szabályok betartását pedig a helyi polgárőrség és rendőrség is figyeli majd.

Pilisszentivánon is hasonló rendszer indult, ott a neve "Kuss und Tschüss", de lényegében ugyanaz, mint Solymáron. Az első ilyen rendszert egyébként még nyolc éve vezették be Magyarországon, és azóta egyre több helyen vált be.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.