Lekötözték, majd vízzel fojtogatták diáktársukat a csepeli Weiss Manfréd Technikum diákjai

Négy 19 éves fiú ezzel akarta megbüntetni a 15 éves diáktársukat, aki rá mert nézni az egyikük barátnőjére.

  • Rodler Lili

Büntetőeljárást folytatnak a csepeli Weiss Manfréd Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium négy felnőtt diákja ellen, akik előre kitervelt módon kegyetlenül bántalmazták egyik fiatalabb kadéttársukat pár hete, tudta meg a Blikk a bántalmazott diák családjától.

A 15 éves fiút egy előre berendezett helyszínen - mint utóbb kiderült a mosdóban -  megverték, kikötözték egy székhez, letakarták az arcát egy nedves ronggyal majd folyamatosan vízzel locsolták azt. Miután végeztek rányitottak az ablakot pár órára, így az akkori mínusz fokok miatt át is fagyott a bántalmazott.

A sértett diák családja azonnal feljelentést tett, azonban a lap információi szerint az iskola vezetése a szőnyeg alá akarta söpörni a történteket. Nem akartak hinni a fiúnak, amikor elmesélte a történteket, sőt még le is szidták azért, mert szerintük alaptalanul vádolta a kadéttársait. A történet beszámolójánál jelen volt egy iskolarendőr is, aki keresztkérdéseket tett fel, a Blikk szerint azért, hogy kizökkentse a fiút.

 

A 15 éves diák mindig katona akarta lenni, ezért jöttek ebbe az intézménybe. A történtek után viszont váltania kell.

A BRFK XXI. Kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított személyi szabadság megsértésének bűntette miatt, kihallgattak a négy 19 éves gyanúsítottat, a nyomozásra való tekintettel viszont ennél többet nem osztottak meg.

Az iskola igazgatónője, Herczeg Mária először nem volt hajlandó nyilatkozni a Blikk számára, de pár nappal később viszont elismerte a jogsértést és indokoltnak tartja az ügy teljes körű kivizsgálását. Hozzátette, hogy a vizsgálatok után döntenek majd az érintett diákok felfüggesztéséről, de kijelentette azt is, hogy „sem az iskola, sem a kollégium nem hibázott, hogy ilyen eset megtörténhetett”.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.